Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Závodszky Levente: A Héderváry-család oklevéltára. II. köt. Ism. Dőry Ferencz 665

történeti irodalom . 667 ben : »1651-ben (Héderváry) János báró győri kanonok lesz« (LXXX. 1.), holott sohasem volt báró ; mert habár igaz, hogy az idegen származású Magger Placzid, pannonhalmi főapát őt egy 1651. évi levelében így czímezi : »libero baroni in Hedervara«, ezt azonban még nem szabad a magyar közjog értelmében vett báróság bizonyítékának tekinteni. Hogy a szóban lévő Héderváry János zirczi apát és győri kanonok nem volt báró, mutatja I. Lipót király 1658. évi oklevele, melyben őt scopii püspökké nevezi ki. Azt írja továbbá Závodszky a bevezetésben, hogy Herrand, a Héder-nemzetség egyik tagja »1274-ben a királyné tálnokmestere« (V.l.), majd Héderváry Miklósról azt mondja: »1466-ban má.v etekfogómester, 1467-ben föasztalnokmester, 1468-ban újra étekfogómester (XLIV. 1.), pedig e különböző elnevezéseknek mindenütt : magister dapiferorum felel meg az oklevelekben. Egy helyen (332. 1.) a dos-t hitbér helyett hozománynak fordítja. Az ilyenek azonban figyelmetlenségből eredő apró tévedések, melyek a szerkesztő érdemét nem ronthatják le. Külön kell megemlékeznünk a kötethez csatolt s mindkét kötet anyagát felmutató névmutatóról már azért is, mert az elismerést, melylyel az oklevéltárért és a bevezetésért a szerkesztőnek adóztunk, a névmutatóra nem terjeszthetjük ki. Nagyon sajnálatos, hogy Závodszky, a ki a két kötet anyagát apróra ismerte és feldolgozta, nem maga készítette el a névmutatót, hanem ezt a — kétségkívül fárasztó, de nem hálátlan — munkát fiatal, kezdő historikusokra bízta. Már pedig egy oklevéltár névmutatójának elkészítése jelentékeny történelmi, főleg család- és helytörténelmi tudást tételez fel, a minőt kezdőktől nem lehet megkívánni. A jelen esetben tetézte a hibát az is, hogy a névmutató három kézen ment át : kezdte Tóth László nemzeti múzeumi segédőr, folytatta a nevek kijegyzését Juhász Kálmán tábori lelkész, s visszaléptük -után a munkát befejezte Csetényi Imre tanárjelölt. Az ilyen szerkesztő-változás az index egységességének a rovására ment s növelte a nehézségeket, melyekkel Csetényi amúgy sem tudott kellőképen megbirkózni. A névmutatónak, hogy jó lehessen, három alapfeltétele van, ú. m. i helyes elvekből való kiindulás, következetesség és teljesség. Alapelve az index-készítésnek, hogy benne legyen mindaz és csakis az legyen benne, a mi a kutatókat bármely szempontból is érdekelheti, s hogy minden név oly alakban legyen felvéve, a mint azt józan felfogás szerint előreláthatólag keresni fogják. A Héderváry-oklevéltár indexe a fenti követelmények egyikének sem felel meg, a mennyiben helytelen elvek szerint készült, következetlen s távolról sem teljes. Hibás felfogásból indult ki a szerkesztő mindenekelőtt annak a megítélésében, hogy mit és