Századok – 1921-1922

Értekezések - GR. KLEBELSBERG KUNÓ: Elnöki megnyitóbeszéd (1922) 609

620 gr. klebelsberg kunó. rok és pálos generálisok. Nem egy finom ízlésű ember, a ki stílszerűen sorakozik oda Mária Terézia parókás nádorai, kan­czellárai és generálisai mellé. A XIX. század második felében és a XX. század első tizedében olyan volt a közszellem, hogy nemcsak a politikusok, hanem még a historikusok sem méltányolták eléggé az egy­házak döntő befolyását a nemzetek életére. A vallásosság révén az erkölcsnek, iskoláik által a művelődésnek ápolásával pótol­hatatlan szolgálatot tesznek az egyházak az emberiségnek és az egyes népeknek. Ennek félreismerése, a közszellem jelzett iránya volt akadálya annak, hogy pl. Simor cardinális egyéni­ségét, munkásságát, egész jelentőségét sem ismerte el úgy a magyar közvélemény, a hogy e nagy főpap azt megérdemelte volna. Daczára annak, hogy Békefi Rémig kutatásai részletekben is felderítették, mit köszönhet a magyar nemzet különösen a középkor folyamán művelődési és tanügyi téren a katholikus egyháznak; annak daczára, hogy Pázmány munkáinak kiadása az újkor e nagy magyar prímásának életművét is elénk tárja, az egyháztörténelem iránt még sem mutatkozott igazi érdek­lődés. A XVIII. században Voltaire diadalittasan hirdette, hogy az egyház teljesen elavult intézmény. Ma Voltaire művei elavul­tan porosodnak a könyvtárak polczain, az egyház örökzöld fája pedig termi tovább gyümölcseit. Ma, midőn példátlan balsors mélységeiből újra fel kell emelkednie szerencsétlen nemzetünk­nek, vissza kell térnünk az örök erők forrásaihoz. Egyébként ez általános európai irányzat és a franczia politika is ma már elhibázottnak látja a Combes-korszak radicális kilengéseit*-. Tár­sulatunk a vallásos renaissance-ot az egyháztörténeti kutatások felkarolásával támogathatja. A magyar katholikus hierarchia a prímásság intézményében csúcsosodik ki. De Magyarország herczegprímásai nemcsak a nemzet főpapjai voltak, hanem köz­jogi állásuknál fogva életük és működésük beleszövődött az ország közéletébe is. A primatia sorsa minálunk szorosan össze van nőve a nemzet életével és fejlődésével. A török felszaba­dító háború Széchenyi Györgyöt (1685—95) találta a prímási székben. 103 évre nyúlt tartalmas életét különösen nemzeti és egyházi czélokra tett nagy adományai teszik emlékezetessé. A

Next

/
Thumbnails
Contents