Századok – 1921-1922

Tárcza - Madzsar Imre: Vitam et sanguinem 600

tárcza. 601 ugyané szavak 1741-ben szolgáltak. A fejedelem ugyanis manifestuma végén a következő fogadalmat teszi : »Nos ad eliberandam de jugo Austriaco dulcissimam pátriám vitam fortunasque ac ultimam sanguinis guttam sponte eonseeramus«. De bekövetkezett a szatmári béke s már az 1712/15-iki országgyűlés üdvözlőbeszédei (1. Lányi Pál naplója, Történelmi Tár 1903, 411., 1904, 1., 2., 10.) az ausztriai házat ünneplik e szónoki fordulattal. Az 1741-i országgyűlés történetében — mint Marczali Henrik i. h. kimutatta — a szept. 11-i jelenet előtt három ízben is fölhangzik már a vitam et sanguinem. A negyedik előző esetet abban a föntidézett királynői leiratban találhatjuk, mely ugyancsak a várbeli fogadtatást követő délutáni ülésen olvastatott fel, de fogalmazása a kanczelláriában kétségkívül már előbb történt. Egyébként csupán e napon jegyzeteim szerint a délelőtti ünnepies fogadtatás, a követő szűkebbkörű audiencziák s a rendek délelőtti és délutáni vegyes ülése alkalmával írásban és szóban mintegy nyolczszor hangzott el e kifejezés (v. ö. Podhraczky i. m. ; Kolinovics, Nova Hungáriáé Periódus, Budae 1790, 492 ; Marczali, Mária Terézia 1891, 93. ; Diarium diaetae a. 1741 : Nemz. Múz. 597. fol. lat. pag. 402, 406, 410. stb.). A Marczali Henrik által idézett (i. h. 419.) fölterjesztésen kívül még két más, későbbi föliratban is (Nemz. Múz. 599. fol. lat. pag. 191. ; 602. fol. lat. pag. 266., v. ö. még 1751-ből u. o. fol. lat. 621. pag. 1100

.) előfordul, sőt Lotharingiai Ferencz az országgylűés folyamán, szept. 20-án letett kormányzótársi esküjét is e szavakkal fejezte be (1. N. Múz. fol. lat. 597 pag. 434. és Podhraczky i. m. 53.). Ez utóbbi eset adott okot Springer Antal német történetírónak (Gesch. Oesterreichs seit dem Wiener Flieden, Lipcse, 1863. I. Th. 8.) arra, hogy a szept. 11-i szóhasználat hitelességét kétségbevonja. Teljesen alaptalanul, mint ezt a Thaly K. (Századok 1886, 913.) és Tóth B. (Szállóigék 1895, 52. és Mendemondák 1907, 99.) által idézett adatokon kívül még több más egykorú és előkelő tanúnak, mint magának a királynőnek, Barkóczy Ferencz esztergomi érseknek (Podhraczky i. m. 2. és 66.), a velenczei követnek (»con una sol voce tutti offersero e sangue e vita« Arneth Maria Theresias erste Regierungsjahre, Wien, 1863 I. Bd. 405.) bizonysága, illetve visszaemlékezése kétségtelenül igazolja. Csupán a »moriamur pro rege nostro« hozzátétele nem hiteles, mint már régóta ismeretes. Marczali szerint Voltairetől (Histoire de la guerre de 1741. A La Haye 1756. 65. 1.) ered. Nálunk, úgy látom, Kovachich M. G. használja először Kolinovics művének ki-