Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Seeck; Otto: Geschichte des Untergangs der antiken Welt. Ism. A. A. 581

582 történeti irodalom. 582 czokból és frissen felfogadott, megbízhatatlan barbárokból álló seregével igazán nem törekedhetett egyébre, mint arra, hogy a harczi kedvtől duzzadó, egységesen fellépő gótokat ügyes taktikával körülzárva semmisítse meg. De elég a példákból, mert ez a subjectivités sohasem elfogultságból származik írónknál, hanem a saját erős egyéniségének önkénytelen megnyilatkozása. Fussuk át röviden a »Geschichte des Untergangs der antiken Welt« utolsó részének tartalmát, kiemelve hazánk egykorú históriájára vonatkozó részeket. A 410 és 476 közé eső időközt tárgyaló kötet első fejezete Szent Ágostonnak van szentelve, azért, hogy a kor messze kimagasló alakjának hibáin keresztül mutassa be az egész társadalom lealacsonyodását. Ezt a lesújtó képet nem sokkal vigasztalóbb követi : a derék III. Constantius jellémzése, a melynek elején kifejti a »Scriptores Históriáé Augustae« működésének időpontjára vonatkozó állásfoglalását (Kr. u. V. század eleje). III. Constantius tevékenysége az Alarich Róma-dúlására következő évtizedet öleli fel; harczainak színhelye a germánoktól elárasztott Gallia és Hispania. És hozzátehetjük, — daczára annak, hogy már nem a Duna vonalán, hanem az impérium szívében folynak a háborúk — ekkor domborodik csak ki igazán a Duna völgyének világtörténeti fontossága és az a tragikus szerep, melyet a geographia országunknak osztályrészül juttatott. Mert a pusztai népek prédájára hagyott kihaló dunai provinciák széles választófallá változnak az orbis Romanus kellős közepén és ez az igazi oka annak, hogy a keleti rész elkülönül a nyugattól ; ez az oka annak, hogy a byzanci császár sorsára hagyja az érdekköréből egészen kieső Itáliát végküzdelmében. A »Nőuralom« tárgyalása következik most : míg a folytonos küzdelmekkel gyötrődő Nyugaton mindig a legerősebb hadvezér az úr a tehetetlen császár helyett, addig a szerencsésebb, aránylagos nyugalmat élvező másik birodalomban — a mint tudjuk — asszonyok vették át e szerepet. Bármily mesteri a Kelet belső viszonyainak ecsetelése, közelebb áll hozzánk a következő fejezet : Aetius szereplése. Itt találkozunk az első kérdéssel, a mely bennünket egészen közelről érdekel. Marcellinus comes t. i. azt jegyzi meg a Kr. u. 427-ik évhez, hogy a rómaiak visszafoglalták Pannoniát. Ehhez fűzi Seeck fiatalkori (1876) feltevését, hogy ezúttal újraépítik a dunai limes-1. De a hypothesis alapjául szolgáló Vegetius-idézetben egy szó sincs, a mi tartományunkra czélozna, sőt erődépítésekről sem beszél, csak városok helyreállításáról ; a császár pedig, a kinek dicséretét zengi, az újabb kutatók szerint nem III. Valentinianus, hanem Theodosius (való-