Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Seeck; Otto: Geschichte des Untergangs der antiken Welt. Ism. A. A. 581

történeti irodalom. 583 •színüleg nem az első, mint a Schanz[— Hosius— Krüger]-féle római irodalomtörténet háború utáni befejező kötetében állítják, hanem a második e néven). A leletek és ásatások pedig semmi nyomát sem hozták eddig napfényre ennek az állítólagos restauratiónak. Fontosabb számunkra két dolog : az egyik az a szellemes combinatió, a melylyel szerzőnk (Priscus és Merobaudes elbeszélését egybevetve) 431-re teszi Pannónia újbóli átengedését a hunnoknak ; a másik a nyugati Illyricumnak a keleti császár uralma alá jutása 437-ben. Más helyütt szeretném indokolni azon nézetet, hogy e kérdést nem oldotta meg teljesen sem Seeck, sem Stein, a kinek dolgozatát (Wiener Studien, 1914) elismerőleg idézi. A nyugatrómai császárság sorsát éléskamrája, Afrika elvesztése pecsételte meg ; tiszta és élesen körvonalazott képét kapjuk annak a jelentős folyamatnak, a mikor a régi elpusztulásával egyszerre már csírázik is az új hajtás : a germán vérrel felfrissített középkori államalakulások. A »Kodifikation des Rechts« fejezete nem sok örömöt okozhat a jogászoknak, a mennyiben a jogtudomány kifejlődését e törvénycsavarás megszületésével hozza kapcsolatba ; határozottan emlékeztetve arra a ferde tükörre, a mit Anatole France szokott olvasója elé tartani, — a mit különben már a Szent Ágoston méltatására is megjegyezhettünk volna. Ez a finoman maró gúnyolódás és kipellengérezés még sokkal inkább érvényre jut e műveletlen korszak sivár egyházi viszonyainak leírásában, a melyek viszont méltán foglalják le a kötet derekát, a legalkalmasabbak lévén a kor szellemi színvonalának megítélésére. Nem lesz talán fölösleges néhány megjegyzést tenni arról, a mit Attiláról és uralmáról ír a tudós szerző. Nem tartom szilárdnak azt a föltevését, hogy a — szerinte igen alacsony kulturájú — hunnoknál csak a IV. század végén germán mintára alakul ki a királyság intézménye. Hiszen e nép nem volt olyan állatian vad horda, mint azt a római világ megjelenésükkor gondolta : az első híradások véresfejű és lázasagyú menekülők fékevesztett képzeletéből röppentek világgá, akárcsak utóbb a »kutyafejű« tatárok betörése idején. Csakhogy egészen más világból csöppentek ide, az kétségtelen, és a mit magukkal hoztak, az teljesen különbözött nemcsak a római, hanem az évszázadokon át római kultúrkörben mozgó germánok lelki világától is. 376-ban, mikor felbukkannak Európában, nem is szerezhet a rómaiság bővebb értesülést róluk, mert megelégszenek azzal, hogy a gótokat rálökik a limes-re és csak saját kezükre vállalkozó kisebb csoportok vesznek részt közülük a drinápolyi csatáról híres hadjáratban, melylyel a zöm nem törődik. Csak lassan zárkózik fel