Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Szabó Ervin: Társadalmi és pártharczok a 48–49-es magyar forradalomban. Ism. Mályusz Elemér 410

416 történeti irodalom. \ előadja a pesti »Judenkrawall« históriáját is. Pedig ennek jellemzésében is van sok igaz, noha egyoldalú, mert csak az árnyékot veszi észre, — de nem ezt tette Szabó is ? — mégis mikor a sociális helyzetet jellemzi, épen nem vádolható túlzással. Kiemeli pl., hogy a tót paraszt nyomorúságának egyik Oka a nagy mértékben elharapózott pálinkaivás, a melyet az uradalmak még elősegítenek, mert az italregáléból van legnagyobb jövedelmük, elfeledkezve a nagy igazságról, hogy minden ország jóléte a parasztén alapszik (I., 93. 1.). Ezek a színek még nagyon is beleillenének Szabó pastelljébe, de mitévő legyen, a mikor Janotyckh ki meri mondani a zsidó szót és még hozzá pl. ilyen kapcsolatban : A legtöbb magyar birtokos nemes, hogy minden gondtól megszabaduljon, bérbeadja birtokát — csak a bérösszeg pontos megfizetésével törődve — zsidóknak, a kik már minden faluban megtalálhatók (I., 90. 1.) s a kik kihasználva a magyarság gyengéit, tényleg már észrevétlenül az ország és a pénz uraivá lettek (I., 106. 1.). Ellenszenv feltételezése nélkül még kevésbbé volna érthető az a mellőzés, a melyben Janotyckh igen bő anyagpublicatióját (Archiv des ungarischen Ministeriums und Landesvertheidigungs-Ausschusses. 3 kötet, 1848 végéig) — hasznavehetetlenségére utalva — részesíti. Mi e munkát igen figyelemreméltónak találjuk, mert azt csak nem róhatjuk fel hibájául, hogy sűrűn közöl a pesti zsidó újságokból oly czikkeket, a melyek azok esztelen és könnyelmű radicalismusát illustrálják és közli a »Judenkrawall«-ok kezébe jutott írásbeli emlékeit is. Hinc illae lacrimae ! Ez a nem tetsző források lebecsülésének oka ! Történetírónak szándékosan elhallgatni valamit oly bűn, a melyet már az ókori auctorok is megróttak s a mely még Nietzsche Ubermenschét is menthetetlenül pellengérre állítja. Más, tárgyi hiányok is akadnak a munkában, ha a fenti elvi jellegűektől eltekintünk is. Pl. semmit sem szól arról, hogy az oly részletesen tárgyalt úrbéri ügyeket és állami kártalanítást mikép igyekezett a Szemere-kormány elintézni, noha Vukovics Sebő emlékirataiban (505. skk. 11.) elég részletesen beszámol az ezek ügyében tartott minisztertanácsokról. Szerkezeti tekintetben nagy hátránya a könyvnek, hogy nem egységes s a gyakori ismétlések megnehezítik olvasását. Mivel csupán csak kiadott anyagra támaszkodik, a jövő kutatás feladata a levéltári anyag alapján annak megállapítása lesz, hogy az utolsó rendi országgyűlés jobbágyfelszabadításával szemben milyen álláspontot foglaltak el a bécsi főkormányhatóságok, továbbá a pesti országgyűlés elé jutott törvényjavaslatok a hűbériség maradványainak eltörléséről, a kármentesí-