Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Schlitter; H.: Versäumte Gelegenheiten. Ism. Mályusz Elemér 417

történeti irodalom. 417 tésről stb. előzőleg a magyar minisztérium kebelében milyen vitákon, összetűzéseken mentek át, mi volt pl. Kossuth, Deák eredeti felfogása, másrészt a szabadságharcz alatt tényleg kitört parasztmozgalmak ismertetése, a melyekről az egyes kormánybiztosok jelentései emlékeznek meg. Annyi már most is kétségtelen, hogy a munka végeredménye, hogy t. i. a magyarság a szabadságharczban nem fejtette ki — osztályharezoktól is hátráltatva — minden erejét, való, noha a harcz, mivel e mozgalmak, szerencsére, nem voltak élesek, épen nem volt reménytelen. Ezért s főleg mert újabbkori társadalomtörténetünk nagyon el van hanyagolva, a munka igen figyelemreméltó, csak az a kár, hogy Jászi Oszkár írt hozzá subjectiv és útszéli hangú bevezetést. Mályusz Elemér. H. Schütter: Versäumte Gelegenheiten. Die oktroyierte Verfassung vom 4. März 1849. Ein Beitrag zu ihrer Geschichte 1920. Amalthea-Verlag. Zürich—Leipzig—Wien. 8° 227 1. A kissé különösnek tetsző czím magyarázatát az író felfogásában találjuk meg. Schütter szerint ugyanis Ausztria történelmi hivatásának csak a monarchiának foederalista szellemben való átalakításával felelhetett volna meg. 1849-ben volt meg az alkalom, hogy különböző nemzetek népszövetsége legyen, a melyhez a szomszédos Románia és Szerbia is csatlakozott volna, ámde a Schwarzenberg-kormány nem tett eleget kötelességének, sőt mindjobban a merev centralismus felé hajlott, míg végre 1851-ben a márcziusi alkotmány felfüggesztésével nyíltan az egységes állam megalkotását tűzte ki feladatául. Az erőszakolt absolutismus minden népfajt a kormány ellenségévé tett s a mit Schwarzenberg könnyelműen elmulasztott, azt a későbbi évtizedek kormányai sem igyekeztek jóvátenni. Nem akarunk polemisalni Schlitter felfogásával. Ö történetszemléletében úgy látja, hogy a magyar állam egysígét fel kellett volna áldozni a foederalismusnak, mi ellenben azt hiszszük, hogy a mi szempontunkból a foederalismus épen úgy Magyarország Charybdisét jelentette volna, mint a centralismus Scylláját. Meggyőződését annál könnyebben respectálhatjuk, mert különben adatai elmondásánál teljes tárgyilagossággal járt el. Nem haladhatunk el azonban szó nélkül a mellett, hogy a ma politikai eseményei után egy elmúlt korról anélkül mond ítéletet, hogy ennek általános áramlatait pontosan megismerni és az egyes szereplők jellemével, következetlennek látszó eljárásával tisztába jönni igyekezett volna. Századok, 1922. I—V. füzet. 27