Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Szabó Ervin: Társadalmi és pártharczok a 48–49-es magyar forradalomban. Ism. Mályusz Elemér 410

414 történeti irodalom. 414 bomoljon és következőleg e nélkül az érdekegyesítés, a magyar lelkek közelebbhozása nélkül az új Magyarország fundamentuma is hiányzott volna s így a kiegyezés sem következhetett volna be. Szabó könyvére eddig tett megjegyzéseinket és kifogásainkat mind az írónak a történelmi materialismus elavult és a külföldi történettudományban sem érvényesülő elméletéből magába szívott felfogása váltotta ki. Eltekintve attól, hogy könyvének nem egy helyén látszik, hogy öntudatlanul is szeretett volna az anyagon felülemelkedni, végre is ez a felfogása volt meggyőződése, a melyet tehát nekünk is tisztelnünk kell. Csak Szabó származása, egyénisége lehet az oka, hogy ő, a ki oly gonddal gyűjtötte pssze a legkisebb társadalmi mozgalom adatait is, csak futólag, egy mondatban (121. 1.) végez a polgárság körében dúlt harczról, a melynek pedig igen hangos megnyilvánulásai is voltak, az ú. n. Judenkrawall-ok, illetőleg az április 20-iki pesti zavargást mesteri módon úgy összekuszálja (166. 1.) a munkásmozgalmakkal, hogy az olvasó képtelen a történteket megérteni. Az 1848-ban megnyilvánult zsidóellenes mozgalomnak nem volt faji, még kevésbbé pedig vallási jellege, mert akkor a kevésbbé művelt lakosságú vidékeken kellett volna kitörnie. Pedig ellenkezőleg a mozgalom gyújtópontjai a legműveltebb városok, Pozsony és Pest voltak. Ismeretes, hogy a magyar polgárság az egész reformkorszakban reactiós volt, reactiósabb, mint a nemesség. A mint a jobbágyság a rendi kiváltságok védőgátjainak ledöntése után a nemesség korábbi, kiváltságokon nyugvó kényelmes gazdasági helyzetét is veszélylyel fenyegette, épen így hasonló veszélyt jelentett a zsidó iparos és kereskedő a keresztény polgárságra, a mely tisztában volt azzal, hogy concurrensei ellenében a liberális szabadverseny reá nézve csak kedvezőtlenül végződhet. A legönzőbb osztályérdek, saját gazdasági helyzete végveszélybe jutásának felismerése vezette városaink polgárságát, a mikor legalább az egyenlőséget documentáló és érzékenységét legjobban sértő politikai jogok elnyerésében igyekezett a zsidóságot megakadályozni, a melytől sokkal szélesebb lelki szakadék választotta el, mint a jobbágyságot a nemességtől. Nincs terünk részletesen előadni az eseményeket és vázolni a társadalmi fejlődést, a melynek ismeretén alapszik fenti felfogásunk. Ezért mindössze csak az 1848-as eseményeket átélt, azokat nagyon jól ismerő, az akkori zsidó mozgalmak egyik első vezetőemberének, Einhorn Ignácznak, — a ki később Horn Ede néven kereskedelemügyi államtitkár lett — elfeledett könyvére (Die Revolution und die Juden in Ungarn.