Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Szabó Ervin: Társadalmi és pártharczok a 48–49-es magyar forradalomban. Ism. Mályusz Elemér 410

történeti irodalom. 413 most ilyenekkel töltjük«. A magyar társadalom képviselőinek önző magatartásával szemben Szabó mindvégig elítélő álláspontot foglal el. Valóban nem is felemelő jelenség. Ám a következmények, a birtokos osztálynak a liberális éra alatt bekövetkezett romlása eléggé bizonyítja, hogy a nemesség aggodalma, hogy rosszabb helyzetbe jut, mint a melybe felszabadult jobbágyai kerültek, nem volt alaptalan. A forradalmár Szabó előtt azonban a nagy franczia forradalom kártalanítás nélküli jobbágyfelszabadítása lebegett, ennek megismétlődését szerette volna látni magyar földön is. Ilyen módon érthető, hogy Kossuthról is elítélő a véleménye, mert nem volt igazi forradalmár, sőt nem volt elég radicalis sem. Ezekre az ő szemében kétségtelenül értékes jelzőkre különben is csak két embert tart méltónak : Petőfit és Táncsícsot. Kossuthtól azt veszi rossznéven, hogy a magyar nemesség számára az új államban is meg akarta tartani a társadalmi és politikai vezetőszerepet és hogy a nemesség hivatásáról korábban hirdetett eszméit uralomra jutása után tettleg is meg akarta valósítani. Kossuth államférfiúi, társadalomreformeri mérsékletének Szabó gáncsoló kritikájánál szebb és igazabb elismerését keresve sem tudnók megtalálni. A történelemnek ellenkezőleg akkor kellene Kossuthot elmarasztalnia, ha a nemességet, mely eddig a natio Hungarica volt, egyszerre le akarta volna szorítani, mielőtt a szabaddá lett népből új. vezetőosztály fejlődhetett volna ki s ezzel a magyar társadalmat az anarchistikus khaosz állapotába sodorta volna. Ha valami, úgy ez távol állott Kossuth lelkületétől. Mi úgy látjuk, hogy Kossuth megítélésének mérlegébe a politikai téren elkövetett kétségtelen hibák tökéletes ellensúlyául esik bele egyrészt társadalomreformeri határozott és mégis mérsékelt működése, a melylyel a pesti márcziusi mozgalmakat leszerelte, de egyúttal keresztülvitte a conservatív lelkületű többség ellenében a pozsonyi országgyűlésen az új állam alaptörvényeit, másrészt személye varázsával elért azon fékező szerepe, a melylyel megakadályozta, hogy a legkritikusabb időben, magában a küzdő magyarságban birtokos és paraszt között oly belső társadalmi összeütközések robbanjanak ki, a melyek a szabadságharczot már eleve kilátástalanná tehették volna. Kossuthnak ez a kettős, a közönséges emberi erőt meghaladó működése tette lehetővé, hogy a császári hadak Európa szemében ne a társadalmi béke helyreállítói gyanánt, mint az egyik osztály megmentői léphessenek fel, ez akadályozta meg, hogy a magyar társadalom az absolutismus alatt áthidalhatatlan szakadékokkal elválasztott, a kormány kegyét élvező vagy közgazdasági intézkedéseinek súlyát kettősen érző osztályokra