Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története. Ism. Szabó Dezső 381

382 TÖRTÉNETI IRODALOM. korábban írt dolgozataihoz s így nem ad műve olyan kerek egészet, mint a milyennek megalkotására kétségtelenül ő lett volna a leghivatottabb. Hiszen ő maga említi meg, még pedig teljes joggal Előszavában, hogy 60 év óta foglalkozik a magyar királyválasztások történetével, legbehatóbban épen azokkal, melyek a nemzet életének válságos napjaiban a legnehezebb problémák megoldására voltak hivatva. »Most tehát, — írja — mikor nemzetünk még félelmesebb körülmények között fog a trón betöltéséről határozni, természetszerűen fölébredt lelkemben azon óhajtás, hogy tanulmányaim eredményeit összefüggésbe hozva és kiegészítve a közönség elé bocsássam.« Bármily nagyértékűek is Fraknóinak itt jelzett s e mű Függelékében felsörolt müvei1, sajnos, épen ezek vonták el a szerző figyelmét olyan kérdések feltevésétől, a melyeket nem hagyott volna el, ha a sok alapvető dolgozat nem könnyítette volna annyira meg neki a királyválasztások történetének elbeszélését. Hogy ő maga is érezte némely kérdések feltevésének szükségességét, mindjárt könyve Előszava bizonyítja, a hol megemlékezik a királyválasztás jogának gyakorlását szabályozó, korlátozó és megszüntető intézkedések írásba foglalásának hiányáról, a mivel szemben igen helyesen jegyzi meg, hogy ennek következtében a történetíró olyan elbeszélő forrásokra van utalva, a melyek »a jogi,kifejezések használatában önkényt és ingadozást mutatnak fel, az előadásban a szabatosságot nélkülözik s még a választás és az örökösödés látszólag össze nem téveszthető fogalmának meghatározásában is úgyszólván megoldhatatlan rejtélyeket tartalmaznak«. Épen ezen kijelentés után reméltük, hogy az író e dolgokra eddigi tudásunknál nagyobb világosságot derít s elibénk tárja, milyen törvényes intézkedések voltak mégis hazánkban a királyválasztásra nézve s ezeknek megfelelően, vagy ezeknek híján miképen és kik választották a királyokat. Ε kérdésekre talán nem is közvetlenül, de mégis feleletet ad akkor, midőn II. Ulászlóválasztásáról szólva kijelenti, hogy »a magyar országgyűlések szervezete és tárgyalásainak rendje, valamint legfontosabb teendője, a királyválasztás gyakorlásának módja törvény által nem volt szabályozva«. Ezt a gondolatmenetet folytatva arra az eredményre jut, hogy mivel a XIV. század vége óta az országgyűlési meghívólevelekben a király a nemességet személyes megjelenés helyett megyénként választott követek küldésére szólítja 1 A Függelékben a szerző nem kevesebb mint 24 olyan munkáját sorolja fel, melyek a magyar királyválasztások történetével foglalkoznak.