Századok – 1921-1922
Értekezések - LUKINICH IMRE: Bethlen Gábor és Pozsony városa. 1619–1621. - 1
BETHIEN GÁBOR ÉS POZSONY VÁROSA. 27· követelte. A káptalan tagjai kénytelenek voltak e miatt panaszt emelni a nádor előtt, a ki azután a városi tanácsot a november 21-iki adománylevél szoros megtartására utasította (1620 január 20.) s a kanonokok részére házaik és szőlleik zavartalan használatát biztosította.1 Mialatt a városi tanácsot a birtokbavétellel együttjáró alakiságok elintézése foglalkoztatta,2 az országgyűlési tárgyalások folyamán napirendre került a templomok használatának, illetőleg birtoklásának kérdése is. Az országgyűlés a vallásfelekezetek egyenlőségének elvi alapjára helyezkedvén, kimondotta, hogy »minden városban a főtemplomra, tekintet nélkül a történeti jogokra, azon vallásfelekezetnek van joga, melyhez a lakosság többsége tartozik«.3 Ez alapon a rendek deczember 6-án a Szelleczky Jakab dr. pozsonyi követ által előterjesztett folyamodásnak hatása alatt, a Szent Márton templomot a pozsonyi evangelikus egyházközségnek ítélték oda4 a szavazatok nagy többségével.5 A templom átvétele decz 7-én nagy ünnepélyességgel történt, mely alkalommal a protestáns felekezetek egyenjogúságának bizonyságául református és többnyelvű evangelikus egyházi szónoklatok hangzottak el a templom falai között.6 A felekezeti egyenjogúság elvének gyakorlatából következett az is, hogy az országgyűlés ideje alatt a reformátusok is állandóan a Szent Márton 1 1620 januárius 20-ról. Eredetije Pozsony v. Itárában Lad. 32., másolatban Lib. mandatorum 1591—1626. ρ. 328a—3296. Rimely szerint azonban (i. m. p. 77.) »Canonici nec in domibus tolerati sunt, hae enim ipsis ablatae viris acatholicis traditae sunt, ipsique solum vertere, tutioresque alibi sedes quaerere sunt coacti.« Ugyanígy Ipolyi is : Veresmarty Mihály élete és munkái. Budapest, ^75. 552. s köv. 1. Tény azonban, hogy a kanonoki házak a beszterczebányai országgyűlésig nem vétettek birtokba. V. Ö. a város 1620 május 25-iki utasításának 50-ik pontjával. (Pozsony v. lt. Acta Diaetalia.) 2 1619 nov. 26—decz. 3. V. ö. 1619-iki Számadáskönyv 132.— 133. 1. Pozsony v. ltára. 3 Franki V. : Pázmány Péter és kora. I. 527. 1. 4 Závodszky diariuma Katonánál : XXX. p. 254. 5 Zsilinszky Mihály (A magyar országgyűlések vallásügyi tárgyalásai. II. k. (Budapest, 1891. 186. 1.) szerint 81 szavazattal 11 ellen. Ortvay T. : Pozsony város utczái és terei. Pozsony, 1905. 486. 1. Szántó Károly : A pozsonyi székesegyház. Pozsony, 1907. 37. 1. Schrödl : i. m. I. 141. 1. 6 Zsilinszky : II. 186. Schrödl : I. 142. Demkó K. : id. ért. Századok. 1881. 434. 1. Markusovszky S. : i. m. 35. 1. Lichner Pál : Magy. Evangel. Történeti Emlékei. I. (Pozsony, 1861.) 41. 1., a ki azonban decz. 8-ikát említ. V. ö. Lányi-Knauz : Magyar Egyháztörténelme. II. k. (Esztergom, 1870.) 191—92. 1., mely az előbbiek forrásául szolgált.