Századok – 1921-1922

Értekezések - LUKINICH IMRE: Bethlen Gábor és Pozsony városa. 1619–1621. - 1

26 LU.KINICH IMRE. az abban őrzött szent koroiiának tényleges birtokba vétele,1 a pozsonyi tanács a maga és az ev. polgárság nevében máris Tájból külön felterjesztésben kérelmezte a fejedelem és a rendek előtt a Szent Márton templomnak, az iskolának és tartozékainak átadását,2 abban a tudatban, hogy a többségi -elv alapján álló közfelfogás törekvéseiket igazolni fogja. Ebben nem csalódtak ugyan, minthogy azonban a templomok használatának, illetőleg birtoklásának ügye országgyűlés elé utalt kérdés volt, a rendek döntésére egyelőre várakozniok kellett, de viszont ezen idő alatt a tanácsnak bizonyos egy­házi birtokok ügyében jelentős eredményt sikerült elérnie. A tanács ugyanis kieszközölte Bethlen Gábortól, hogy a pozsonyi káptalan s a pannonhalmi főapátság dunáninneni birtokai a városnak 10.000 forintban inscribáltattak, sőt részére a pilisi apátság birtokában lévő, de idáig a város által bérelt egyik külvárosi vám tulajdonjoga is biztosíttatott.3 A város az inscribált birtokokba haladéktalanul beiktattatta magát,4 sőt az adománylevél erejénél fogva birtokba vette a pozsonyi prépostsági házat is azon javadalommal együtt, a mely az érseki palotában lévő Szent László kápolna után mindig a pozsonyi prépostot illette,5 de utóbb tágítani akart az adománylevélben megállapított kereteken, s a pozsonyi kanonoki házakat és az azokhoz tartozó szőllőket is magának 1 V. ö. Szilágyi S. : Révay Péter és a szent korona. 14—16. 1. 2 1619 novemberében (közelebbi datum nélkül) kelt fogalmaz­ványai. Lib. Concept. 1619. (Pozsony v. lt.) 3 »Bona possessionaria Capituli Posoniensis, veluti possessio­nes Papfalva, Torony, Keörmeösd, Veölk, Samotth, Vasarutth, Szi­lintz, Cziukard et portionem possessionariam in Niarasd, nec non curiam nobilitarem Bár una cum domo Praepositi Posoniensis cum proventibus ad Ccipellam Sancti Ladislai hic in domo Archiepiscopali fundatam pertinentibus. Bona item universa ad Archiabbatiam Sancti Martini Sacrimontis Pannoniae spectantia, quae in partibus Cis­danubianis sita sunt et adiacent, possessiones scilicet Diáki, Dienesdi, Assuanto, Kuchiod, Vinegh, omnino in comitatibus Nytriensi, Jau­riensi et Posoniensi existentes etc. Census item seu arenda ordinaria, quam annis singulis praememorata ci vitas Posoniensis Abbati Pilisiensi aliisquéinteressatis religiosis ratione telonii in suburbio dictae civi­tatis Posoniensis erecti annuatim solvere et numerare consveverat« etc. 1619 nov. 21-én kelt eredetije Pozsony ν. lt. Lad. 32. Az inscrip­tio összegét említi Ráth Károly : Győri tört. és rég. füzetek. II. 257. 1. és Rimely C. : Capitulum insignis Ecclesiae Collegiatae Posoniensis. Posonii, 1880. 77. 1. Az egyes birtokokra nézve 1. ugyanitt 95. s köv. 1. 4 »26. Novembris. 1619. Von dem obbeschriebnem Gaabgeltt den ihenigen abgesantten, sozu Appraehendirung der inscribirten geistlichen Guetter von gemeiner Statt abgeordnet« etc. 1619-iki Szám ad ás könyv. 132. 1. (Pozsony ν. ltár.) 5 V. ö. Rimely C. : i. m. 188—89. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents