Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Juhász Kálmán: A licentiatusi intézmény Magyarországon. Ism. Á. A. 249

249 TÖRTÉNETI ,IRODALOM. melynek uralma még nem volt megalapozva. Míg Magyarország egységes, erős ország volt, Lengyelország csak most kezd consoli­dálódni Nagy Kázmér uralma alatt. A legnagyobbf különbség azonban az, hogy míg Magyarországnak élete legszebb korát áldoz­hatta Lajos, addig Lengyelország trónjára élete alkonyán került. Hozzájárult ehhez, hogy nem volt fiutóda, ami gyengítette hely­zetét, mert leányai érdekében alkudoznia kellett a különböző ténye­zőkkel s uralkodásának sok idejét foglalta le s tette őt függővé másoktól. A lengyel trónért való küzdelem annyira elfoglalta, hogy nem foglalkozhatott sem társadalmi, sem gazdasági program­mal. Nem volt erre ideje. Tiszta politikai programmal jött, par excellence dynastikus programmal ; azt keresztülvitte s ahhoz alkalmazkodott más kérdésekben is. Meg akarta tartani dynastiá­jának Lengyelországot, még pedig egészben. Lajos uralma politikai iskolává vált sok kiváló lengyel részére, kik ily módon megismerkedtek a Francziaországból s Nápolyból hozott s Magyarországon kipróbált politikai módszerekkel. Tanul­tak belőle a kislengyelországi urak, kik akkor az egyetlen politikai tényező voltak, mely tudatosan, rugékonyan s energikusan dol­gozott. Lajos uralkodása nagyjelentőségű volt azért is, mert eldőlt az, hogy Lengyelország egységes állam legyen-e vagy több tarto­mányból álló ragaszték. Lajos az egységesítésen dolgozott s czímé­ből is kivetette az egyes tartományokat, röviden »rex Poloniae«-nak nevezve magát. Milyen volt tehát Nagy Lajos lengyel uralkodásának jellege ? Egészben véve jobb volt, mint azt általában tartották, hitelt adva a nagylengyelországi panaszoknak. Nagy Lajos emléke Lengyelországban más volt a régi időben, mint azt az újabb történetírók állításai szerint gondolni lehetne. Feledésbe merült Czarnkowi Jankó krónikája s a nemesség későbbi időkben is hálásan emlékezett Lois királyra, »mert nem uralkodott korlátlanul, sőt ellenkezőleg jogaink és szabadságaink alapját ő vetette meg«. íme ezek Dabrowski kutatásainak megállapításai s mi magya­rok hálásak vagyunk neki, hogy nagy királyunk lengyelországi uralmát sokkal kedvezőbb színben tünteti fel, mint azt eddig tették s ezzel igazságot szolgáltat neki. Divéky Adorján. Juhász Kálmán : A licentiatusi intézmény Magyarországon. Kiadja a Szent István Akadémia. Budapest, 1921. χ 19. 1. Juhász Kálmánnak e munkája egy oly kérdést tárgyal meg, a melylyel eddig sem a külföldi, sem a hazai egyháztörté-

Next

/
Thumbnails
Contents