Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Hóman Bálint: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Ism. Domanovszky Sándor 241

242 TÖRTÉNETI ,IRODALOM. ság is, a mely egyszerre négy kiadványnyal — köztük két terje­delmes kötettel — lépett most egyszerre a nyilvánosság elé.1 Ez a társaság a budapesti nagy tudományos intézetek igazgatóiból, egyes seminariumot vezető egyetemi tanárokból s néhány más­tudósból alakult a szellemi tudományok komoly eredményei iránt mindig elevenen érdeklődő ifjú Esterházy Mária herczegnő nemes személye körül. Az ő gondolata volt, hogy a most fejlődő generatio munkakedvét meg kell menteni a jövő számára azzal, hogy az igazán tehetségeseknek az átlagos színvonal fölé emel­kedő első tudományos munkái nyomtatásban is megjelenhesse­nek s ezzel a tudományos kutatással járó fáradságuknak erkölcsi gyümölcseit élvezhessék. Ebből a szép és termékeny gondolatból keletkezett a Budavári Tudományos Társaság, a mely megala­kulásakor a herczegnőt választotta meg elnökének s az eredeti gondolattól csak abban tért el, hogy az első három esztendőre nézve, tekintettel arra, hogy sok érdemes tudós nem talál kiadót munkáinak, kimondotta, hogy az ő munkáik is fölvehetők a Társaság kiadványai közé. így került a sorozatba Hekler Antal és Hóman Bálint akadémiai székfoglalója. A másik két kiad­vány, a szerzőknek szorosan vett »első könyve«, s a most meg­jelenteket a herczegnő bőkezűségéből rövidesen egy második sorozat is fogja követni. A midőn ez alkalommal először foglalkozunk folyóiratunk hasábjain a társaság kiadványával, nem mulaszthatjuk el, hogy az új vállalkozást örömmel ne üdvözöljük és különösen, hogy Esterházy Mária herczegnőnek szerencsét ne kívánjunk szép terve megvalósításához, mely fenkölt gondolkodásának minden­kor elfogulatlanul is hirdetője lesz. Az évek haladtával, amint e füzetek szaporodnak, egy egész ifjú tudós nemzedék áldása fogja kísérni a herczegnő elhatározását, a kinek bizonyára nagy öröme lesz abban is, ha majd látja azoknak előrehaladását, a kiknek első fellépéséhez ő nyújtotta a segítő kezet. Hóman Bálint könyve mindenkép megérdemelte, hogy a sorozat hírét megalapozó első kiadványok közé fölvétessék. Nagy árpádkori pénztörténetének megjelenése után Hóman foglalkozott a magyar pénztörténet további fejleményeivel is. A XIII. szá­zad nagy pénzromlása és pénzügyi anarchiája után, a mely az embereket a veretlen ezüstrúd valutára való áttérésre kényszerí­tette, a szerzőt Károly Róbert pénz- és adóreformja foglalkoz­tatta. Ε részben azt hittük eddig, hogy a király egyenesen az aranyvaluta behozatalával segített a bajon s elveszett pénz-1 Közülök hármat ismertetünk e füzet hasábjain : V. ö. Hekler Antal : A classicismus jelentősége és térfoglalása az ókori művészet­ben, Hajnal István : írástörténet az írásbeliség felújulása korábók

Next

/
Thumbnails
Contents