Századok – 1921-1922

Történeti irodalom - Kleinwaechter; Friedrich F. G.: Der Untergang der oesterreichisch-ungarischen Monarchie. Ism. Balanyi György 94

<95 TÖRTÉNETI IRODALOM. történetírásának. Hálás lesz e feladat, mert kutatása nyomán nagy és mélyen emberi tanúságokra esik kipillantás, de egyben nehéz is, mert minden megoldására irányuló kísérlet az erények és bűnök, a jótakarások és vétkes mulasztások olyan végtelenül gazdag és változatos szövedékét vetíti a kutató elé, hogy tekintet kell hozzá, mely egybe tudja fogni. Itt a történetíró pusztán történeti ismeretekkel és módszertani jártassággal aligha fog boldogulni. Azonfelül még jókora adag lélektani, főleg tömeglélektani és sociologiai ismerettel is kell birnia, hogy megértse és jelentőségük szerint méltányolni tudja azokat a jelenségeket, melyek a monarchia különleges, más államok történetében ismeretlen életmegnyilvánulásaiul tekinthetők. Mert Ausztria-Magyarország a maga mesterkélt, idegen számára szinte felfoghatatlan, megérthetetlen szerkezetével annyira egyedül állott az európai államszervezetben, hogy úgyszólván minden életmegnyilvánulása külön megértést és elbírálást igényel. Egyelőre azonban inkább csak terhét éreztük a feladatnak, hálás jellegének megnyilvánulása nélkül. Még túlságosan közel vagyunk az összeomláshoz. Keserűsége még sokkal jobban fojtogatja torkunkat, semhogy higgadtan és tárgyilagosan tudnók mérlegelni az eseményeket. Másrészt meg sokunkat annyira igézetében tart a »nem veszténk-e nagyot?« tűnődő hangulata, hogy e miatt nem tudjuk beleélni magunkat a kutatáshoz szükséges objektív hangulatba. A politika és a diplomatia örökös hullámzása s a mult állandó súrlódása a jelennel, szintén akadályoz bennünket az elmélyedésben. A czímben irott mű szerzője, egyébként pénzügyminiszteri tisztviselő, tehát nem szakbeli történetíró, e kétségtelen nehézségek daczára, mégis megpróbálkozott a feladattal. Czélul nem történeti mű írását tűzte ki abban az értelemben, mintha pontos időrendi egymásutánban vagy genetikus összefüggésben elő akarna adni mindent, ami az összeomlás történeti megértéséhez szükséges. Sőt úgy tetszik, mintha a történeti szempontot kelleténél jobban elhanyagolná s a fejlemények lélektani megértetésére való törekvése mellett nem vetne eléggé ügyet külső együvé tartozásuk és időrendi kapcsolatuk kidomborítására. Könyve tehát nem sorozható a szoros értelemben vett történetirodalom termékei közé. Inkább történetbölcseleti eszmélkedésnek mondható, mely a miként helyett, inkább a miért kérdésre keres feleletet. Mivel azonban tömeglélektani és sociologiai megfigyelésekkel át- meg átszőtt fejtegetéseit végelemzésben mégis csak történeti alapon építi fel s következtetéseit történeti előzményekből vonja le, a történetírónak is tudomást kell szereznie róla s foglalkoznia kell megáll apít ásai ν al.