Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Balanyi György: Világpolitika. Ism. Horváth Jenő 79

5S TÖRTÉNETI IRODALOM. körébe utaltunk át, és melylyel csak az általános műveltség igényeinek kielégítése végett foglalkoztak olyan komoly emberek, mint Browning Oscar cambridgei egyetemi tanár : A history of the Modern World 1815—içio. 2 kötet. London 1912, a franczia Drianlt és Monod : Histoire politique et sociale. Evolution du monde moderne 1815—1915- Paris (1909.). V. kiadás. 1916, a német Egelhaaf : Geschichte der neuesten Zeit i8~i—1915. V. kiadás. Stuttgart, 1915, az angol Gooch : History of our time 1885—1911. London 1912 és Rose cambridgei egyetemi tanár : Development of Europe 1870—1914. London (1905). V. kiadás, 1915. A világháború kitörése hallgatagon megerősítette a felfogást, hogy az 1871-től 1914-ig terjedő időszak is különálló és komolyan értékelhető korszak., melynek tárgyalásában a publicista elmeéle és ügyessége immár nem elégíti ki a fokozott igényeket, és e szükséglet nyomán született meg a történeti összefoglalások azon csoportja, melyet Németországban Hashagen Justus : Umrisse der Weltpolitik 1871—1914. 2 kötet. Leipzig, 1916. nálunk Balanyi György : Világpolitika. Budapest, 1918 képviselt. E két rokon munkát a történetírásban megillető helyökre állítani ma még nem könnyű dolog, és alulírott, ki hosszú éveken át kísérte figyelemmel az utolsó évtizedek általános töiténelmi motívumait, csak azon általános érvényű szabványok megadásával válaszolhat, melyeknek reflexéből Balanyi művének sikerei és akaratlan hiányai maguktól előtűnnek. Minden komoly munkánál fel szoktuk tenni a kérdést, hogy szerző ismeri-e a tárgyalt korszak és események forrásait, ez esetben azonban a kérdést akként kell megformuláznunk, mert úttörésről van szó, hogy melyek a korszak forrásai ? Hashagen radikálisan oldja meg a kérdést, mikor egy- szót sem szól, Balanyi azonban »felhasznált irodalom« czím alatt igen helyesen közzétett egy bibliographiai összeállítást, melyben nyilvánvalóan a korszak forrásait akarja megjelölni, hogy a részletek iránt érdeklődőt útbaigazítsa. Legyen szabad azonban megjegyeznünk, hogy ez összeállítás részben maga is publicistái művekre támaszkodik, és a forrásokról csak igen kis részben ad elfogadható választ. Forrásnak ugyanis a középkori krónikákkal rokonjellegű, egy-korú államférfiak emlékiratai (Bülow, Crispi, Hohenlohe) mellett főként okmánytárakat értünk, azok közül pedig szerző csak Strupp Károlynak, a frankfurti egyetem nemzetközi jogtanárának nálunk is hozzáférhető összeállítását említi fel, bár a szövegben sehol sem találjuk nyomát, hogy azt idézte volna. E nem a szerzőben, hanem hasonló tárgyú munkáknál is feltűnő nagy hiánynak nyilvánvalóan megkell szűnnie, és annak, a ki a kor-