Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Szózata l. debreczeni alatt. 74

5S TÖRTÉNETI IRODALOM. A részletekre vonatkozólag volnának némi kételyeink, különösen a honfoglaláskori térképet illetőleg. A bolgár telepeket az ország déli részén nem képzeljük ilyen sűrűknek. Az Erdély földjén szórványosan feltüntetett néhány thrák és bessenyő telep föltüntetését sem tartjuk teljesen megokoltnak. A szerbek feltűnésénél pedig a XV. században kár volt ugyanazt a jelet használni, a melyet a XII. századig a bolgárok jelölésére használtak, annál is inkább, mert telepeik nagyrészt a régi bolgár telepek területére esnek. De nem akarunk kicsinyeskedni : el kell ismerni, hogy azokra, a kik a kérdést történeti szempontból óhajtják elbírálni ezek a nagy* szorgalommal, tudással és lelkiismeretességgel szerkesztett térképek nagy hatással lesznek. Az oláhok és tótok autochton volta ellen ezek kitűnő demonstrativ eszközök, a melyeket ezentúl a tudomány is fel fog használni. A XVIII. század népsűrüségi térképe már kevésbbé beszédes. Annál jobb a mai nemzetiségi össztérkép. Főérdemeiül kiemeljük, hogy a lakatlan területeket fehér üres foltokkal jelzi, a mi különösen a románok, de a tótok igényeit illetőleg is igen szerencsés gondolat volt és hogy a felső sarokban párhuzamként Csehország nemzetiségi térképét is közli. Az egyes nemzetiségek sűrűségét különben járásonként feltüntetve, külön-külön térképek is illustrálják. Ebből a szempontból csak azt az egy észrevételt tesszük, hogy az össztérképen a szepesi németség foltját nem tartjuk elég kifejezőnek ; különösen a déli Szepesség bányavidékének németségéről gondoljuk, hogy az nincs számának megfelelően ábrázolva. A felekezeti, gazdasági és culturalis térképekre itt nem térünk ki. A békeconferentiára összegyűlt urak ebből a füzetből sokat tanulhatnak, s ha komolyan tanulmányozzák, véleményükre hatás nélkül nem maradhat. A fentebbiekben ösmertetett munka a nemzetiségek betelepítésének kérdésével foglalkozik, de figyelmen kívül hagyja a nemzetiségi fejlődést a török uralom utáni időkben. Ezzel a tárgygyal azonban Kovács Alajos ministeri tanácsos külön munkában foglalkozott. Tanulmánya az 1720-ik összeírásra és az 1787-iki népszámlálásra támaszkodik, a melyeket az újabb népszámlálások adataival vet párhuzamba. Az 1720-iki évben az ország lakosságának száma Horvát- és Szlavonország nélkül 2,582.000 volt, 1787-ben 8,003.000. 67 év alatt tehát a lakosság száma 210%-kal növekedett. Ez persze nem volt természetes szaporodás, hanem nagyarányú bevándorlás következménye. Kovács számításai szerint a mai magyar országi nemzetiségek 467%-a a XVIII. század óta bevándoroltaktól származik. Ha ezek az idegen betelepülések nem történtek volna, ma Magyarország lakosságának legalább 75%-a lenne magyar anyanyelvű. A románoknak 50'9%-a,