Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Takáts Sándor: Rajzok a török világból. III. köt. Ism. Srs. 65

5S TÖRTÉNETI IRODALOM. kiirtását. A jó segítőnek mi mindig nag}' szüks égiben voltunk s az osztrák elnyomás ellen való küzdelmünkben a törökön kívül más segítőnk nem akadt.« Ettől az elnyomástól rettegett az ország s azért a török kiirtása után az elbúsult magyar nem is tudott örülni. Hamarosan láthatta, miféle sor vár rá. A végbeli élet megszűnt, a végvárakat Bécs lerontatta. Ha a vitéznek valami földje volt, mesterséghez konyított, akkor csak megvolt. A többi mit tehetett ? Beállott az újonnan szervezendő ezredekbe császár prófuntjára, vagy mehetett szegénylegénynek. De a császár kenyere nagyon keserves volt s hozzá rossz fölszereléssel vitték őket a francziák és szövetségeseik ellen. Kevés vártatva leromolva, szinte meztelenül, fegyvertelenül tiszt, közlegény csak hazavágyott. A ki a francziákhoz mehetett, szíves fogadtatásra talált ; de a ki az olasz, franczia határról hazájába indult, kegyetlen sors elé nézett. Ha még az útban agyon nem verték, itthon vagy akasztófára került, vagy börtönlakó lett ; ha ezt elkerülte, mit volt mit tennie, szegény legénységre adta magát. De azért 1689-től két évtizeden át folyt onos a szökés. Az ipar történetét világítják meg a magyar üveg gyártók és iivegesek(r8r—212.1.), a magyar és török sátormesterek (347—-357.1.), régi faragómestereink (234—248. 1.), a régi magyar borkötők (249— 264.1.) czímű fejezetek s idevonhatok a szerzőnek a magyar csűrről (213—-231. 1.), a magyar pinczéröl (289—304. 1.) írt tartalmas, szellemes fejtegetései s a pinczével kapcsolatban megemlékezhetünk a törkölylátókról s kádszúrókról (265—288. 1.). A magyar üveggyártás talán két századdal korábbi, mint műveltségtörténelmi könyveink elmondják. Kezdetben ablakokhoz való üvegkarikák, tányérok kerültek ki üveghutáinkból, üvegcsűreinkből s a régi ablakok (a puszta, a sövényből font, zsúppal kötött, papirosos, lantomás, hólyagos, deszkatáblás) lassanként divatjokat multák. Majd készültek virágvíznek való palaczkok, kotyogós üvegek, de az üvegtáblára csak 1634 felé tért át a gyártás. A XVIII. sz.-ban a legnehezebb s legfinomabb üvegneműt is elkészítették hazánkban. Külföldön is lett volna piaczuk, ha az udvari kamara kereskedelmi politikája meg nem akadályozza. Jelentéktelenebb a magyarok sátormestersége ; mert a legszebb s legdrágább sátrakat török mesteremberek készítették s a mi sátormestereink legtöbbet tőlük tanultak. Elemi eszközökkel dolgoztak a régi csűrkészítők. Az agyag, a fa fölhasználásában ezermester volt a magyar, hiszen még a vaslánczot, azaz hogy az ezt helyettesítő czetykát, czöjtöt is megcsinálta fából, rostát, ekét faragott, fűzfából meg megfonta a