Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Kadlec; Karel: Valaši a valašike právo v zemich slovanskych a uherských. Ism. Ernyey József 57

5S TÖRTÉNETI IRODALOM. kezében. De míg más fegyveresek katonáskodni tartoztak, az oláh vojnikok sohasem vonultak harczba, a törvények őket kimondottan mellőzik. Anyagilag az egyházi birtokon levő oláhság helyzete annyival is jobb volt, hogy mivel uraságuk nem fizetett királyi adót, ennélfogva soóát rajtuk sem hajtották be, ez a kedvezmény különben megszűnt a török in vasi о elleni harczokban, а XIY. sz. végén ez a különbség is megszűnt. Ezzel a terhek sora nem zárul. Az oláh saját nyája után, ha átvonulóban nemesi birtokon megy át, fübért (herbaticum) fizet, sertései után makkpénzt (glandarium), ha itt kénytelen telelni, szálláspénzzel tartozott a tulajdonosnak. Paraszt birtokon, falun átvonulnia csak előzetes alku útján lehetett az oláhnak. Helyzete tehát nem volt valami rózsás, de más jobbágy sorsához mérten még mindig kedvező, csakhogy e kedvezmény nem az oláhnak, vagy az oláh jognak szólt. Kiterjedt ez minden egyházi jobbágyra, tehát úgy tekinthető, mint az egyház kiváltságainak visszahatása a népre. A kenézjog csíráját nem látni sehol. Társadalmilag az oláh telepesek a szerb jobbágyságtól távol maradtak, a connubium szigorú tilalma folytán. Pl. a szerb vojnik elvesztette katonáskodási jogát, gyermekei is, legfeljebb fuvarosokká lehettek, ha oláh nőtől származtak. Újabb bizonyság ez arra, hogy a monostor vojnikja és a katonavojnik között erős társadalmi válaszfal volt, a milyen valóságos »ius valachicum« mellett nem képzelhető. Valamelyes szabadságnak alapja a föld tulajdonjoga. Ennek nyomát sem látjuk Ó-Szerbia oláhságánál, autonomiája nincsen, tehát az anyagi oláh jog polgári és büntető ügyekben tételesen nem volt. Monostoruk igumenje volt a bírájuk, főbenjáró esetekben a királyi törvényszék, de ez is csak az igumen tudtával. Ha tehát az előljáró (katunar) valamelyes iurisdictiot gyakorolt, ezt csak az igumen nevében tehette. Hogy a korszerű dusevnici körülbelül a probt viri intézménye, vagy az esküdtszék (porota) oláh ügyekben eljárt volna, arra nincs adat. A szerző újból felveti a kérdést, hogy az okleveleinkben felmerülő oláh jog, hol termett, miként támadt, de közvetlen választ most sem ad. Elismeri : a jus valachicum sohasem volt concret ; változott kor, hely és időviszonyok szerint, tehát mint megíratlan szokásjog élt a nép között s csaknem kizárólag a pásztoréletből támadt jogviszonyokra szorítkozott, úgy hogy kivétel számba megy nálunk megnyilatkozása a szabadalmas kerületekben, milyen a fogarasi, krassó-szörényi stb. privilégium (441. 1.). Elismeri, hogy nemzeti jelege még ennek sincs. Eredete szerint ez is szláv, valószínűleg bolgár lehet, mert maga a bojár-intézmény is ilyen, általában az egész oláh cult ura oláh-szláv keverék (?).