Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Nagy Gyula: Anjoukori okmánytár. VII. köt. Ism. Hóman Bálint 487

TÖRTÉNETI IRODALOM. 489. engedtek a középkori oklevélírók subjectiv szeszélyének tulajdonított »következetlenségek« javításának, a szöveg »következetes rendbeszedésének«, a középkori írás korjelző sajátságait kitűnő kritikai érzékkel ismerték fel s igen szűkre szabták az ú. n. »következetlenségek« körét. Ez tette lehetővé, hogy az Akadémia Történelmi Bizottsága, midőn legutóbb az oklevélközlés szabályainak megállapítása (1918) alkalmával — a korábban sokaktól következetlenségnek, sőt subjectiv szeszély eredményének vélt, ma már korjelző sajátságképen felismert írássajátságok (e, e, ae ; i, y ; -cia-, -lia-) esetén okulva — ismét a betűhív közlés felé közeledett, alig néhány pontban kellett módosítania az általuk hirdetett s a gyakorlatban megvalósított közlési elveken. Az új szabályzat, melynek létrejöttében az oroszlánrész épen Nagy Gyulát illeti — nem szólva a valóban következetlenségnek minősíthető u, v, w és i, j betűk, valamint a nagy kezdőbetűk egységes és következetes átírásának követelményéről — csupán az interpunctio tekintetében tér el az eredeti szövegtőL A felszerelés (datumfeloldás és kiemelés, kiegészítés, siglák megoldása, tagolás, hibák javítása, jegyzetek, regesták, mutatók) tekintetében teljesen a Nagy Gyula és társaitól hirdetett elveket jteszi magáévá. E kritikai oklevélközlési elvek hirdetői, előharczosai a nyolczvanas évek óta rendszerint Nagy Gyula kiadványaira szoktak hivatkozni, mint az eszményi oklevélközlés iskolapéldáira s méltán. Az Anjoukori Okmánytár új kötetének teljes akribiával megállapított szövegeiben, tiszta magyarsággal írt rövid, de kifejező regestáiban, nagy tudományról és alapos történeti ismeretekről tanúskodó szövegkritikai és tárgyi jegyzeteiben, a harmadfélíves pontos tárgymutatóban, a közölt oklevelekben átírt vagy kivonatolt száz oklevél regestájának chronologikus rendbe szedett sorozatában gyönyörködve, ma sem tudunk méltóbb szavakat találni a jellemzésre azoknál, melyeket leghivatottabb szaktudósunk mondott a szerkesztőnek egyik harmincz év előtt megjelent kiadványáról : »Nagy Gyula oklevéltára, e mintaszerű kiadvány a reá fordított gond, pontosság, következetesség és a használatot megkönnyebbítő mindennemű eszköz, pl. az oklevelekben előforduló minden dátum megoldása, felvilágosító jegyzetek, hosszú oklevelekben az átnézetet elősegítő bekezdések stb.) alkalmazása által minden hasonló természetű kiadvány fölé emelkedik.« Reméljük, hogy a következő kötet, melynek kéziratos anyaga az érdemes szerkesztőnél nagy részben sajtó alá készen áll, nem fog sokáig várni a kiadásra. Hóman Bálint.