Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Nagy Gyula: Anjoukori okmánytár. VII. köt. Ism. Hóman Bálint 487

488 TÖRTÉNETI IRODALOM. 488. Örömmel üdvözöljük ezért a harminczéves szünet után feltámadt Anjoukori Okmánytárai. Megjelenésében ép úgy, mint az Országgyűlési Emlékek imént megjelent kötetében, a Történelmi Társulat most meginduló kútfősorozataiban és összefoglaló kiadványaiban, az Akadémia megbízásából készülő bibliographiában és regesta-kiadványban az újra éledő általánosabb irányú érdeklődés tünetét, az új synthetikus korszak beköszöntő jelenségét szeretnők felismerni, mert — bár elismerjük a további részletkutatás nagy fontosságát és szükségességét — elérkezettnek látjuk az eredmények új összefoglalásának idejét. A negyvennégy íves hatalmas kötetben az Országos Levéltár, Nemzeti Múzeum, budapesti Egyetemi Könyvtár törzsanyagának és családi letéteinek 1358 január i-től 1359 márczius 31-ig terjedő teljes okleveles anyagát kapjuk, kiegészítve vidéki, családi levéltárak néhány darabjával. Az anyag — mindössze egy és negyed év oklevelei kerülvén kiadásra — kevésbbé változatos a nagyobb korszakokat felölelő s a XIV. század első felében befejezéshez jutott nagy társadalmi, gazdasági és politikai átalakulást visszatükröző korábbi kötetek anyagánál. A közölt 338 oklevél a bennük átírt vagy kivonatolt száznál több régebbi oklevéllel együtt leginkább család-, birtok- és jogtörténeti ismereteinket gyarapítja. A birtokperek actáinak, osztály- és egyességleveleknek, adás-vételi, zálogolási és csereszerződéseknek, adomány-, beiktató és határjáró leveleknek hosszú sorozatát csak itt-ott szakítja meg néhány más természetű — a vámtörténetre vonatkozó (22, 60, 209, 338 sz.), compositionális (27, 29, 61, 72, 161, 167, 191 sz.), földesúri bíráskodási jogot adó (127, 263 sz.) és nemesítő (277, 303 sz.) — oklevél. Terünk — sajnos — nem engedi meg a gazdag birtoktörténeti anyag részletes ismertetését, csupán általánosságban emelem ki annak nagy gazdasági és jogtörténeti fontosságát. A közlés pontosságát és következetességét, a felszerelés alaposságát jellemzendő, elég a szerkesztő személyére hivatkoznunk, kinek neve szakirodalmunkban elválaszthatatlanul egybeforrott a mintaszerű oklevélpublicatio fogalmával. Nagy Gyula annak a történettudós nemzedéknek érdemes tagja, mely a nyolczvanas években az oklevélközlés kritikai szabályait megállapítani s azokat a gyakorlatban következetesen keresztülvinni törekedett. Noha ez irány képviselői — Károlyi, Fejérpataky, Majláth, Nagy Gyula, G érési stb. — elméleti fejtegetéseikben és vitáikban a régi felületes oklevélközlések reactiojaképen fellépő betűhív közlési elveket támadták s annak képviselőivel (Kubinyi, Knauz stb.) vitatkoztak, voltaképen a Fejér és Wenzel nyomán lábrakapott felületes, önkényes és szabados oklevélközlési módszer ellen folytattak irtó hadjáratot. Bár teret