Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 341
BÉLDI PÁL FELKELÉSE. 365 másra gondolhatnának, kijelentik, hogy indulatuk csak ezen ok miatt történt, elméjökben önző czélok megváló sítása nem forog. Jöjjön tehát közéjök mindenki, hogy a fejedelem könyörgésüket bevévén, hűségükben megnyugodjék. Ha maguknak kellene is véghez vinniök, a míg a kívánt czélt el nem érik, meg nem csüggednek, hogy örök hüségük és a hazához való szeretetük megmaradjon örökre.1 Első alkalom, hogy a fegyverfogást az egész ország előtt nyíltan bevallják. Készülődtek eddig is, de a felülés ideje csak most érkezett el, melyet most bejelentettek. Páskó megérkezéséig vártak a kezdéssel, most itt volt a tett órája. Oltalomfegyverhez nyúltak, mondották. E kijelentésük megfelel eddigi nyilatkozataiknak, de nem abban az értelemben, a mint azokat eddig értelmezték. Katonai készülődésük czélja az országgyűlésen való önvédelem, a mint azt Nemesnek megmondották. Most pedig úgy állították be, hogy a fejedelem katonái ellen készülnek, a mi nem egyéb, mint csak a felelősség áthárítása. El voltak rá készülve, hogy magukra maradnak, Csíkból, Udvarhelyszékből, a szászok földéről semmi biztató sem érkezett ez időben, de erre az esetre is helytállást Ígértek, bíztak az eredményben. S hogy csakugyan országgyűlésre készülődtek, azt az ugyaneznap hirdetett országgyűlés igazolja. Mozgalmuk czéljának elérését, kezdettől fogva a török támogatástól várták, azt hitték, hogy a porta helyeslésének látása hatással lesz az emberekre, épen azért az országgyűlést Achmed aga hívta össze. A háromszékiek iratával kapcsolatban ugyancsak 22-én jelent meg Achmed irata is, a melylyel f február i-re Szász-Kézdre hívta a rendeket. Mint a csíkiek-1 hez intézett iratban tette, kifejtette, hogy miért jött be, bűnhődés terhe alatt mindenkit meghívott, hogy az országgyűlésen a császár és fővezér akaratát megértvén, minden jó dolgot végezzenek, közülök minden észvesztést, zenebonát kiirtsanak.2 Ezzel az egész Béldi-mozgalom haditerve kibontako-I zik. összes kibocsátott irataik, magánleveleik az ellen szólanak, hogy a fejedelem ellen készültek. A portán nem a fejedelem ellen beszéltek, a török pasa is a fejedelemmel való egyezségkeresést hangoztatta. Teleki ellen ment a dolog, vele együtt a kormány ellen. Egyes emberek ellen keltek ki 1 Tört. Magy. Áll. Okm. V. k. 490—492. 1. 3 U. о. V. k. 492—3. 1.