Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 341
366 BÍRÓ VENCZEL. az elégedetlenek hivatalos iratai, ezektől akarják a fejedelmet s az országot megszabadítani. Teleki nevét nyíltan hangoztatták Csíkban, Teleki ellen beszélt Páskó a portán, Telekit fenyegette meg Bukarestből, Teleki letételére hozott parancsot a pasa.1 Teleki személye lett középpontja minden további eseménynek, maga Teleki is a mozgalomról utóbb úgy nyilatkozott, hogy a vezetők kezdettől fogva nem egyébre igyekeztek, mint hogy a fejedelmet a magyar ügy megsegítésében megakadályozzák s őt meg, Telekit, elveszthessék s maradékiban is megnyomoríthassák.2 Ezt pedig fegyveres országgyűlésen akarták elérni, helyesebben olyan országgyűlésen, a hol az ő védelmükre saját híveikből összesereglett katonaság van jelen. E mellett szól az egész mozgalom története. Maguk a háromszékiek sem ültek fel mindjárt, egyéb helyektől sem kívántak fel ülést, látszott, hogy fegyveres részvételre idővel lesz csak szükség. Hiába biztatták Béldit innét is, onnét is, hogy rántson kardot,3 nem mozdult, a fegyveres támogatást csak a pasa megérkezése után való időre tartogatta. Saját szavaik szerint fegyveres gyűlést terveztek, ilyen szellemű pontokkal küldötték Nemest a fejedelemhez, a pasa megérkezése után csakugyan gyűlést is hirdettek. Az udvar mindent elkövetett, hogy az országgyűlést megakadályozza. Nyilvánvalóvá lett, hogy a pasa a felkelőkkel tartott, hogy a helyzetet az ő kedvük szerint akarja megoldani, a mit a fejedelem nem engedhetett. Béldiék az udvar szemében lázadók voltak, a kik a törvényes szokás ellenére a fejedelem háta megett a portán kerestek orvoslást. Köztudomású lett, hogy Béldi és Páskó egyetértenek. A pasa a fejedelmi jog megsértésével teljesen maga országgyűlést hívott egybe, a mire eddig példa nem volt. Bár Teleki letételét emlegették, de a letétel módja nem volt törvényes, a jelen helyzet eltűrése a fejedelemre lett volna szégyen, megalázás, jövő hatalomgyakorlásának esetleges kerékkötője. Béldiék őszinteségében egyszerűen nem hittek. Teleki szerint hirdetik, hogy nem a fejedelem ellen munkálnak, de cselekedeteik ellenkezők, a kinek sérelme van, Páskó beküldése nélkül is szerezhetett volna orvoslást.4 Teleki szem-1 Bethlen Miklós Önéletleírása I. k. 498., Erd. Orsz. Emi. XVI. k. 432. 1. 2 Erd. Orsz. Emi. XVI. k. 489—490. 1. 3 Deák, Béldi 180—181. 1. * Teleki a fejedelemnek 1678 jan. 18. Kővár. (Egykorú másolat Teleki kövárhosszúfalusi Leveles könyvében.)