Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története. 1867–1917. Ism. Morvay Győző 280

283 történeti irodalom. virágzást. Ilyen férfiak : Pesty Frigyes, Ipolyi Arnold, Horváth Mihály, Szilágyi Sándor, Teleki Géza gróf, Rómer Flóris, Radvánszky Béla báró, Fejérpataky László, Thallóczy Lajos, Csánki Dezső, Nagy Gyula, Szabó Károly, Károlyi Árpád, Thaly Kálmán, Angyal Dávid, Torma Károly, Salamon Ferencz, Márki Sándor, Fraknói Vilmos, Tagányi Károly, Szécsen Antal gróf, Klebersberg Kuno gróf, Pulszky Ferencz, stb. stb. mind oly nevek, melyek akár mint társulati tisztviselők, akár mint írók, egyaránt a Társulat czéljait vitték sikerre. Ehhez járultak szerencsésen fejlődő állami újjáalakulásunk tényezői, a kormányok, a közönség és a tudományos érzékű nagyurak növekvő támogatása. Fölemlítendő, hogy ötven év alatt csak egy alkalommal érte a társulatot erős rengés, mely végzetessé ugyan nem válhatott, de mégis anyagi veszteséget okozott, a mit azonban az egészséges fejlődés alapföltételei kirostáztak. (Balthazár-ügy.) Szomorú jelenségről is tanúskodik a könyv és ez a történeti érzék hanyatlásának hangsúlyozása az utolsó két évtizedben. Lukinichnek ez a megállapítása egybeesik országunk társadalmi destructiójával és azok alapos munkásságával, a kik a világháború csúfos végét gonoszul fölidézték és vele az országos romlást betetőzték. A közvélemény megmételyezése, az ifjúság félrevezetése, a politikai fölfogások sárbatiprása oly robbanó és ölő méreganyagot halmozott föl, melynek hatása a történeti érzék sülyedését, multunk, ellenségeinknél hatványozottabban beálló megvetését eredményezte. Ez ellen a méreg ellen hiába vette föl a Társulat a harczot, a destructorok kezében levő napilapok és folyóiratok, a maguk tudománytalanságával és szándékos lelkiismeretlenségével nemzeti létünk gyökeréig vitték el a mételyt, mely aztán egy általános tébolyban : a bolsevizmusban nyert kifejezést. E szomorú tény megállapítása egyúttal a Társulat újabb regeneráló munkájának szárnyrabocsátását jelenti. Reá várakozik az építő föladat. Nemcsak a tudományos munkásságnak fönntartása, a középosztályban történeti multunk iránt érdeklődés keltése, a munkásságnak ebbe a gondolatkörbe vonása, hanem egyúttal a történeti érzéknek megplántálása földet mívelő népünk érzésében és gondolkodásában is. Ilyen föladat újabb alkotásokra buzdít, újabb irányoknak megbeszélését, megvitatását követeli, újabb kiadványokra ad jogosultságot és végül a Társulatnak hasonló törekvésű alakulatok vezetőjéül kell magát fölküzdenie, hogy ott is kezébe vegye a helyes nemzeti és történeti alapon álló világnézet kialakulását és megóvását. Erre nézve Lukinich Imre könyve buzdító eszköz. A midőn belátott a Társulat történeti múltjában kifejeződő szellembe és mintegy ilyen léleklátással tárja ki elénk annak múltját, minden