Századok – 1919-1920

Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 243

béldi pál felkelése. 267" Lehetetlennek tartotta, hogy olyan okos, jólelkű, haza­szerető ember, mint Кару, olyan vakmerően beleugorjon ilyen dologba. Páskóra még kisebb dologban is, ki merné magát bízni ? Ha nagyobb czél lebeg Béldiék előtt, akkor jobb időpontot választhattak volna maguknak. A vezetők elszéledve laknak, ki itt, ki ott. Ily gyenge előkészület után lehetetlen, hogy a mozgalom a fejedelem ellen irányuljon, kisebb czél lebeg előttük s ez nem lehet más, mint néhány tanácsos letétele. Sok kell, hogy valaki meglevő fejedelem ellen támadjon, a porta sem ad erre senkinek engedélyt s segítséget. Tehát néhányok ellen tanácskoznak. Кару eddig beérkezett Brassóba, vagy egyetért velük, vagy nem. Ha igen, ki fog az tudódni s ők megtehetik a szükséges ellen­intézkedéseket a portán. Kolozsvári, somlyói katonaság kéznél van. A fejedelem egyelőre jó helyen van, azt ajánlja tehát, hogy hivassa össze az urakat. Nemes János három­széki főkapitány nézzen Háromszék után, Székely László a szászokat kémlelje ki. Komis Gáspár, Bethlen Gergely, Nemes János, a két Daczó, János és György székely főtisz­tek, megbízhatók, járjanak a dolgoknak utána. Míg Кару elindul, megválik, mi van a dologban. Azt hiszi egyébként, hogy az elégedetlenek zsibongnak, beszélnek, de nem mernek semmit sem kezdeni.1 A helyzetnek megfelelő vélemény, hiszen eddig a Béldi­seregből még egyetlen egy katonát sem látott senki, ha komo­lyabb készülődés lenne, a székely tisztek erről tudnának. Ha meg lesz valami, van még idő az ellenszabályok megtéte­lére. Megnyugtathatólag hathatott rá, hogy a fenyegető hírek mellett az ellenvélemények sem hiányoztak. Кару, kit Teleki kétszer is felkeresett levelével, válaszában ártat­lanságának tisztázását az időre bízva, azon véleménynek adott kifejezést, hogy zsibongás az egész mozgolódás, mivel nem akarnak szívesen hadakozni. Bethlen János erősítette, hogy a megijedt urak csak az udvart akarják rémíteni, a mikor azt mutatják, hogy a semmiből formált hadtól fél­nek. Béldi olyan távolságban van, mondta, hogy a levegő­ben kellene járnia, ha ártani akama. Tisztázta Bethlen Miklóst is, hogy nincs annak semmiféle hada, a melylyel árthatna. S maga Bethlen Miklós is annyira mentegette magát, hogy Teleki azt gondolta róla, hogy inkább maga fél, semhogy hadat merne indítani.2 1 Teleki levelezése VII. k. 565—568. 1. • U. о. VII. k. 571—573-, 581- 583- 1-

Next

/
Thumbnails
Contents