Századok – 1919-1920

Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 243

268 bíró venczel. Ugy hitte, hogy az lenne a leghelyesebb, ha a bajt ország­gyűlésen Orvosolnák, miután előzőleg a vezetőket Szamos­újvárra összehívták. Az összehívást azzal lehetne megokolni, hogy Páskó elmenetelét nem lehet tréfára venni, meg egyéb közügyeket is kell elintézniök. Meg kellene írni szép szóval, hogy a jövetelt a rossz utak miatt a fejedelem nem kívánná ; de Páskó dolgát meg kell előzniök. De együtt kell őket össze­hívni, nehogy elijedjenek. Es pedig az összehívást azért ajánlotta, hogy megbeszélhessék a sérelmeket, félt ugyanis a fejedelem hevességétől, nehogy hirtelenkedésével elrontsa a dolgot ; csendesen végére menvén, a bajnak elejét lehet venni. Mindamellett óvatosságot ajánlott. Kis szikrából is nagy tűz támadhat. Sokat nem hisz abból, a mit beszélnek, de azért semmiért sem lehet jót állani. A magyar példabeszéd szerint szél fuvatlan nem indul. Isten is azokat segíti, a kik magukra vigyáznak. Páskó egymagában nem volna veszélyes, ha társai nem lennének. Ha tényleg elment, utána kell járni, kinek akaratából ment el. Meg kell tudni, hogy milyen arányú a mozgalom, kik ijesztettek rá Bethlen Farkasra. Székely kapjon megbízást, hogy a szebeni polgármesternél, királybírónál s a tanácsnál puhát olódzzék. Iparkodjék Székely, írja neki Teleki, ha a karót el akarja kerülni. Ha meg úgy fordulna, hogy az egészből semmi sem lesz, Páskó nem ment el, úgy kell feltüntetni, mintha semmit sem vettek volna észre.1 A hónap közepe táján még nyugodtabb. A sok riasztó hír daczára még semmi sem történt, másrészt vette észre, hogy a sok hírben sok az ellenmondás. Először úgy értesí­tették őt, hogy néhány úr ellen irányul a felkelés, azóta sűrűn írtak neki, hogy a fejedelem ellen is támadnak s Zólyomi Miklós érdekében fáradnak, egyeseket kényszerítettek, hogy velők tartsanak s kérdezték az emberektől, hogy Telekisták-e? A sok híresztelésnek, Bethlen János levelének, Béldi mozdu­latlanságának az lett a következménye, hogy Naláczy Istvánnak bizalmasan megírta, hogy az egész ijesztgetés arra való, hogy egyesek saját részükre nyerjék meg az embere­ket. Neki a gyanús emberek nem jóakarói, de nem hiheti, hogy a haza békéjét a saját örökös veszedelmükkel s a feje­delem letételének szándékával megzavarják. Sok kell ahhoz, ha valaki annyi esztendő óta országié fejedelmet el akar távolítani. A porta nélkül a terv végre nem hajtható, azt i U. о. VII. k. 571., 574., 576., 577., 583, 584. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents