Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Iványi Béla: Pro Hungaria superiore. Ism. Mályusz Elemér 171

172 TÖRTÉNETI IRODALOM. 172 sem. A szétszóródott marahánok nagy része a magyarságba olvadt be, mint a tőlük átvett szláv szavaink bizonyítják, ellenben mint a felsorakoztatott nyelvészeti bizonyítékokból következteti, a tótok nyelve nem folytatása a marahánokénak. Fejtegetéseinek az a végső conclusiója, hogy a tótok vendég-, idegen nép, mely csak a XIII. sz-ban települt meg a gyepüvonalon kívül eső lakatlan területen. Felvidéki megyéink kulturális életének, népmozgalmainak bár szűkre szabott, de nagyon tanulságos rajzát, a hiányzó monographiák valóságos tervrajzát nyújtja itt, melyet a szakemberek előtt is különösen becsessé tesznek a szerzőnek levéltári kutatásai folyamán összegyűjtött értékes és érdekes adatai. Az ezen részhez fűzött bő jegyzetekben pedig nemcsak a kiadott anyag s feldolgozások felől világosítja fel az érdeklődőt, hanem egyszersmind a kiadatlanok hollétére is felhívja a figyelmet. A benyomás, melyet e megyék történetének áttanulmányozásából nyerünk, nagyon fájdalmas : a magyarság életének sok elfeledett emléke ütközik ki a mult romjaiból, a középkorban egész területek ethnographiai értelemben vett magyar volta sokkal nagyobb volt, mint ma. De ezzel szemben van reménytkeltő tényező is : a kulturális momentumok mind a magyar munkához fűződnek s még a német elem ténykedése is csak ennek keretében, a központi hatalom eddigelé kellően nem értékelt czéltudatos irányításában leli magyarázatát. Szerettük volna, ha e jól sikerült rész után a szerző összefoglalja kétségtelenül gazdag tapasztalatait s igyekszik megállapítani a település történetében észrevehető irányelveket, pl. hogy melyek voltak a legelső lakott helyek, hol feküdtek, erdők közelében, hegyek alján, patakok mentén-e, relative a folyóvölgyek sűrűbben megszállott területek voltak-e, mi a főkülönbség a magyar és szláv lakosságú helyek fekvése között stb. El kell azonban ismernünk, hogy mai ismereteink alapján erre még nem lehetett megfelelnie, mindez csak az egyes megyéknek épen főleg a fenti és még sok más rokon kérdés figyelembevételével megírt monographiái elkészülte után lesz lehetséges. Nem érthetünk egyet a szerzőnek a mai tótok őseire vonatkozó megállapításával. Helyesen emeli ki, hogy terminológiánk mindenkor éles különbséget tett tót=sclavus és cseh=bohemus között. Abból azonban, hogy a németek a tótot windisch-nek nevezték, még korai volna azt következtetni, hegy a tótok a Felsőcdera mellett lakó szorbokkal, más néven vendekkel volnának azonosak, hogy tehát a XIII. sz. folyamán ezek vándoroltak be hazánk területére. Ezt az állítást legalább is több érvvel szeretnők támogatva látni, mert a windisch név Magyarország