Századok – 1918

Történeti irodalom - Pósta Béla: A moszlim művészet hatásának példái Erdélyben. Ism. Buday Árpád 77

79 TÖRTÉNETI IRODALOM. az Erdélyi Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának abból a csoportjából veszi anyagát, mely a XV—XIX. századokban készült kályhacserepekből alakúi. Ez alkalommal egyetlen típusnak 9 változatával dolgozik. A tipus változatai a XVII. és XVIII. századból valók ; vannak köztük évszámos és mesterjegyes darabok, mázasok épen úgy, mint mázatlanok. A díszítésükül alkalmazott minta úgy tárgya, mint elrendezése tekintetében — a lényegbe nem vágó változatoktól eltekintve — azonos : domború díszítményekkel tagolt talapzat ; alatta, sokszor vele összeolvasztott virágcsokor ; rajta : három vagy öt torony. A kályhacserepek alakja négyzet vagy majdnem négyzet, melybe egy másik hasonló idom van írva, még pedig a szomszédos oldalak középpontjainak egymással való összekötésével. Az ilyen módon keletkező háromszögű sarkokat ismét virágdíszítés tölti ki, míg magában — a most már egyik sarkára állított belső négyszögben — a domborúműves díszítő minta van elhelyezve. De vannak olyan példák is, a hol a íőminta befogadására szánt terület keretét nem egyenes vonalak alkotják. Szerző sorra veszi az összes alkotó elemeket s a nála megszokott »vallató« módszerrel elemzi azokat, összehasonlítja úgy a keleti, mint a nyugati művészetekben való előfordulásukat s megállapítja a következő tényeket : Az egyenes vonalak combinatiójából keletkezett keret elég korán jelentkezik nyugati területeken is, de a körző segítségével alkotott görbe vonalakból alakúit keret a nyugati területen kimutathatólag a keleti befolyás hatása. A mi annál kevésbbé lehet meglepő, minél bizonyosabb, hogy a geometrikus képzés ősi sajátossága a keleti művészeteknek. A tornyos minta ilyen alakjában nemcsak kályhacserepeken fordul elő, hanem csattokon, hímzéseken stb. és pedig gyakran a görög-keleti egyházra, máskor a nyugati művészetek befolyására valló változatokban. A mikor ennek az elemzéséhez lát», a legrégibb mezopotámiai emlékekig nyúl vissza, hogy az ábrázolások jelentését és eredetét megállapítsa, rátérvén mások magyarázatára is. Elemző, összehasonlító és bíráló módszerének minden egyes érvére nem térhetünk itt ki. A kérdés — a művelődési kérdések szétágazó voltának megfelelően — igen bonyolúlt s minden egyes csomó megoldásának módját annál kevésbbé ismertethetjük, minél tömörebb a szerző okoskodása, melyben nincs semmi felesleges. A gondolatmenet kivonatozása tehát majdnem lehetetlen. Mi tehát csak a fő eredményt veszszük tudomásúl : az ábrázolás a görög íróknál a itapoiSsioo; perzsa szóval jelölt s a keleti népeknél szokásos vadaskertek képét mutatja. A vadas-