Századok – 1918

Történeti irodalom - Osváth Gyula: A frank-korszakbeli büntetőjog főképen Gregorius episcopus Turonensis »Historia Francorum« czímű műve alapján. Ism. Holub József 532

történeti irodalom. 533' Bevezetését Heraclitus mondásával kezdi : Panta rei ! S bár ma, a mikor már mindenben »a fejlődés nagy éltető elvének« alapján vizsgálódunk és dolgozunk, felesleges mindig Heraclitust elővenni, még néhányszor találkozunk vele a tanulmány olvasása közben. így a 42. lapon megállapítja, hogy a germán büntetőjog korszakai közt nem állapíthatjuk meg az évet, de még az évtizedet sem bizonyosan (!), a mely őket elválasztja, »mert itt is érvényesül a görög bölcs mondása . . .« Az összefoglalásban pedig ismét rá hivatkozik (79. 1.) : »Ha az eddigiekben sikerült Gregorius Turonensis korabeli büntetőjogról rövid áttekintést nyújtanunk, akkor igazolva látjuk Heraclitus szavait.« Megállapítja azután, hogy a német jogtörténelemben annak feldolgozói két korszakot különböztetnek meg : a germán és a frank korszakot, de hangsúlyozza, hogy egy bizonyos év nem határozható meg köztük határul, »tehát itt is áll a görög bölcs előbb említett mondása«. S e fontos megállapításnál még szükségesnek látja Király János jogtörténetére hivatkozni, a ki pedig számolva azzal, hogy munkája tankönyv is, nagyon helyesen csak mellékesen figyelmezteti az olvasót, a mikor az alkotmány fejlődését kezdi fejtegetni a frank korszakban, hogy »az előbbeni korszak intézményeinek átmenetét pontos elhatárolással meghatározni nem lehet«. Eltekintve azonban ettől s attól is, hogy a német jogtörténészek még két főkorszakot is megkülönböztetnek, t. i. a közép- és újkort, itt a frank korszak felosztásának, a Meroving és Karoling-kor megkülönböztetésének lett volna helye rövid jellemzés keretében ép azért, mert a dolgozat főforrása egy VI. századi író munkája. A 6—13. lapokon az íróval és munkáival foglalkozik a szerző. Igaz, hogy itt ez nem nagyon fontos, de módszerére igen jellemző, mikép állította ezt össze. Majdnem kizárólagos forrása Loebellnek 1869-ben megjelent, különben kitűnő munkája, a ki azonban csak néhány lapot szentel Szent Gergelynek, mert ő a kor képét akarta megrajzolni históriája alapján. Sőt annyira forrása, hogy még az imponáló jegyzetek legnagyobb része is tőle való. Ha már Monod-nak tanulmányát nem tartotta szükségesnek elolvasni, legalább Moliniert megnézhette volna s akkor helyesen számolhatott volna be pl. születésének, a munka keletkezésének idejéről stb. Loebell természetesen a Guadet és Taranne-féle kiadást (1836—38.) ajánlja, mint a leggondosabbat és szerző is, követve őt, hűségesen ezt teszi, pedig idézi a Monumenta Germaniae Historica kiadását is. A nyelvéről azt írja, hogy »páratlanul mívelt, előkelő«, a minek pedig tudvalevőleg ép az ellenkezője igaz s így igazán azt kellene hinnünk, hogy egy fejezetét sem olvasta latinul, annyival is inkább, mert maga meg-