Századok – 1918

Történeti irodalom - Holub József: A főispán és alispán viszonyának jogi természete. Ism. Károlyi Árpád 413

414 TÖRTÉNETI IRODALOM. 414 a familiárisai, azaz olyan emberei voltak, a kiket urukhoz személyes és szerződéses, tisztán magánjogi viszony fűzött és a kiket uruk ez alapon tetszés szerint alkalmazhatott az általa kormányzott területen, vagy a királytól rábízott főhivatal körén belül a neki tetsző helyre és tisztségre. Ezek az urukhoz csak magánjogi kötelékkel kapcsolt, tőle fizetett familiárisok gyakorolták a közhatalmat az ország egész területén ;1

de semmiben nem függöttek a központi, a királyi hatalomtól, mely a maga akarata végrehajtásának garantiáját csak abban kereste (és azzal meg is elégedett), hogy azt a főhivatalnokot — a nádort, bánt stb. — tetszés szerint nevezte ki és bocsátá el. A távozó főtisztviselővel távoztak addig közjogi functiót végező familiárisai is s az újonnan kinevezett főtisztviselő a rábízott terület vagy főhivatal kormányzására magával hozta az új személyzetet a maga familiárisai köréből. Ez a körülmény és a kir. hatalom imént említett beneplacituma együtt az oka annak, hogy a hűbériség ama rudimentumából, a melyet a familiáris-intézmény képvisel, nálunk nem fejlődhetett ki a hűbériség. A mit Szekfű a középkori magyar országos — mondjuk »állami« — közigazgatás szervezetéről megállapított, azt a legfontosb autonóm testület, a nemesi vármegye, sőt már a kir. vármegye közigazgatásáról is meggyőzően bebizonyítja Holub az ezen ismertetés élén idézett remek kis tanulmányában. Holub műve hát kiegészíti Szekfűét. Ketten együtt adják a magyar középkor (XIII. —XV. század) közigazgatási szervezetének nagy vonásokban megrajzolt, de teljesen világos képét, melyhez későbbi kutatások csak árnyalatokat és részleteket fognak szolgáltatni és a melyért méltán illeti meg a két szerzőt az úttörés pálmája. Tanulságosan fejti ki Holub, hogy a kir. vármegyében az ispán a kir. jogok érvényesítésére teljes hatalommal lévén fölruházva, birtokában volt a'delegálás jogának is és állandó helyettesül comes curialissal, udvarbíróval rendelkezett. Ezt az udvarbírót jó kétszáz esztendőn át a várjobbágyokból választá ki az ispán ; de már a XIII. század első felében föltűnnek s azután mind gyakoribbakká lesznek az ispánok saját serviensei és officiálisai ebben a tisztben. Tehát állami jellegű functiót végeznek olyanok, a kiket az ispánhoz tisztán magánjogi kötelék fűz. A várszerkezet fölbomlása után már nem is veheti az ispán a maga vicéjét az eltűnt, átalakult várjobbágyságból ; már kénytelen 1 így érthető pl. a nádor jövedelmének óriási volta. Ebből ő az alatta szolgáló s tőle függő familiáris hivatalnokokat fizette s belőle neki magának valószínűleg nem nagyon sok maradt.