Századok – 1918

Értekezések - ECKHART FERENCZ: Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században 356

ECKHART F. — KERESKEDELMÜNK KÖZVETÍTŐI A XVIII. SZÁZADBAN. 377 a törökök. A törököktől meg kell követelni, hogy egy határszéli basa bizonyítványával igazolják magukat, melyben a pontos személy leírásnak meg kell lenni. Ez tehát az útlevélkényszer behozatalát jelentette. A török árúkról pontos jegyzéket készítsenek a határállomásokon és szigorúan pecsételjék le azokat. A monarchiában levő török kereskedők a városokba menjenek lakni, a hol csak az 1725. rendelet szerint kereskedhetnek. Hozzáteszi azonban maga a királyi elhatározás, hogy mindennek nem lesz semmi haszna, míg a magyar földesurak a török alattvalókat a számukra készített boltokba csalják, a hol bizonyos évi bér fejében oltalmukba veszik őket. A monarchia gyártmányainak kivitele a királyi elhatározás szerint nem igényel semmi intézkedést. Ellenben egyáltalában nem illeti meg a törököket az örökös országok árúinak bevitele egyikből a másikba (az osztrák-magyar árúforgalom közvetítése). E miatt sem szabad azonban pátenst közzétenni. Tiltott árút a töröknek sem szabad behozni. A transitokereskedelem ellen semmit sem lehet tenni» A mi pedig a magukat török alattvalóknak mondó ráczokat és zsidókat illeti, meg kell gondolni, mily káros volna az országra és a közönségre, ha kereskedelmüket megszüntetnék. Mivel »keresztény« kereskedők Magyarországon, Erdélyben és a Bánságban meg a határőrvidéken nincsenek és a ráczok és zsidók foglalkoznak főleg a kereskedéssel, szükséges, hogy a ráczokat a városokba telepítsék. Hogy a zsidókkal meg lehet-e ezt tenni, a magyar hatóságok véleményét kéri a királynő. Feltűnő az óvatosság, melylyel a királynő minden erőszakos rendszabály mellőzését kívánja, a mi a vázolt politikai helyzettel magyarázható. A török alattvalók szerzett jogait legnagyobbrészt nem bántják, hanem az elvámolást teszik végre egyenlővé. 30 évvel előbb ez mást jelentett volna ! Elismerik, hogy a magyar kereskedelemben a török alattvalók, a zsidók meg a ráczok nélkülözhetetlenek, azonban szükséges az ellenőrzésük bizonyára az örökös tartományi gyáripar érdekében. Ezt a városi hatóságok könnyebben elvégezhetik, hiszen érdekükben áll a versenytársaknak a körmére nézni. Elhatározása értelmében a királynő kéziratot intézett az udvari kamara elnökéhez, melyben a kereskedőknek a városokba telepítéséről intézkedett, nem tudván azt, hogy Magyarországon erről nem lehetett szó. Az udvari kamara