Századok – 1918

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Magyar Paedagogia - Múzeumi és Könyvtári Értesítő 309

310 TÖRTÉNETI IRODALOM. 310' a fő okra is, a mi nem más, mint a magyar ifjúsági irodalom szegény volta. Ez a pár szemelvény is bizonyítja, hogy korunk művelődési viszonyainak tanulmányozója nemcsak élvezettel", de haszonnal is forgathatja a jelentést, melynek a folyóirat elég összefüggően adja kimerítő ismertetését. — Iványi Béla : Eperjes középkori kőfaragói és szobrászai. Ugyanez a szerző az előző számokban Eperjes sz. kir. város középkori festőivel ismertetett meg. Most a kőfaragók és szobrászok kerülnek sorra : a kettőt már csak azért is össze kellett fognia, mert a középkori latin és német terminológia nem eléggé szabatosan különbözteti meg a két iparágat, melyek minden valószínűséggel nem is voltak annyira különválva, mint manapság ; sőt igen gyakran építő-vállalkozók is akadnak köztük. Az eperjesi kőfaragás és szobrászat virágzási kora is a XV. század végére s a XVI. század kezdetére esik, mint a festészeté s ez is összeesik a monumentális építkezések korával. Érdemleges fejtegetéseit Divalddal való polémiával kezdi, kinek szemére veti, hogy »köveken kívül más, tehát Írásos adata nincs« . . . »Már pedig, nézetem szerint, kövekkel kort pontosan bizonyítani nem lehet, csak hozzávetőleg.« Ha szerzőnknek ez az állítása helyes volna, Furtwänglernek az athéni Akropolis Athenae-templomairól írott rendkívül értékes tanulmánya semmit sem érne. Persze e mellett még mindig igaz lehet, hogy az eperjesi Szent Miklós plébániai kőtemplom nem a XIII., hanem a XlV. században épült, de ennek akkor sem épen csak a »kövek« az okai. Különben az első alkalom nagyszabású építő s ezzel kapcsolatosan kőfaragó és szobrászati munkára az 1418. évi nagy tűzvész után lett volna, de ekkor még nincsenek Eperjesen ilyen mesterek. Az 1428. évi adólajstrom említ először kőművest, kinek neve Miklós volt. Nemsokára mellette egy másik kőműves is fellép, míg 1441-ben már több kőfaragóról van említés : Joszt vagy Jodok mellett András neve r ismeretes, kiknek éveken át a város ad, nem épen művészi munkát. Újabb név 1443-ból a Pálé. Az évtized végén új nevek jönnek forgalomba : József és Benedek ; Jodok úgy látszik 1446—49 közt meghalt. Ellenben tovább él és nagyobb jelentőségre tesz szert az ő társa András, kinek neve az 1452. számadásokban szerepel utoljára. A század hatodik évtizedében György, a hetedikben Simon, Márton, Gáspár és Lőrincz kőfaragók az új nevek. Mindezek közül Simonról tudunk a legtöbbet. Neve 1465-ben tűnik fel s a század utolsó évében még él ; élete végén (1492) a városi külső tanácsnak is tagja ; 1497-ben része van a város alsó kapujának átépítésében, míg a következő évben a Szt. Lénárd-kápolnán dolgozik ; 1499-ben Szervácz társaságában dolgozik. Márton mester neve ugyancsak az 1465. évben tűnik fel, s 1486-ban szerepel utoljára. A század nyolczadik évtizedében (1478) egyetlen egyszer szerepel egy Hartwig nevű kőfaragó mester. 1485-ben találkozunk először Boldizsár mester nevével, a ki az évtizeddel együtt el is tűnik. Csak valamivel szerepel tovább az ugyanazon évben feltűnő Imre kőfaragó neve. Mindezek közül kiemelkedik azonban Brengiszeyn János kőfaragó, kinek neve 1480-ban szerepel először s a ki a város életében nagy szerepet játszott. Származásáról semmit sem tudunk. Már 1487-ben a város esküdt polgárai közt szerepel, hasonlóképen 1494-ben ; a két év közé esik városi bírósága, de ennek idejét pontosan nem tudjuk ; szerzőnknek ez az adata kétértelmű. Az évek egész sorában szerepel, mint esküdt, 1503-ban helyettes bíróként is; utoljára 1519-ben fordul elő a neve. Az 1495—1503 közé eső időben ismételten jár városi