Századok – 1918

Történeti irodalom - Siklóssy László: Kuny Domokos egy budai keramikus a XVIII. században. Ism. Hóman Bálint 191

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 191 kereszténység szellemének hatását is, közelebb visz minket Szent Imréhez és Szent István nevelési rendszeréhez ; Szolnok-Doboka vármegye czímere Szent László emlékezetét újítja meg benne s a legendák erős nemzeti érzésének tudatát, és szól más magyar szentekről is. A magyar ferenczesek munkája sem él még tisztán a közönség lelkében. Szent Ferencz kultuszának egyetemes hatása magyar vonatkozásaiban még nincs eléggé kidomborítva. Márki a rend magyarjainak legkiválóbbjairól szól. A könyv ez első fele történeti documentumok tára, a mely a magyar középkor szellemére vet világot. Külsőleg nem, de tartalmilag elkülöníthető a másik öt fejezet, a melyben inkább közművelődési emlékek elevenednek meg. A régi magyarhoz viszi bennük Márki az olvasót közelebb. Bemutatja az árpádkori magyarok életmódját, öltözködésüket, fényűzésüket, konyhájukat. Szól a temetésekről, lagzikról, bajvívásokról, népszokásokról s a nők helyzetéről. Nagy Lajos korának ismerteti a kultúráját, városi életét, irodalmának nemzeti törekvéseit, főiskolai és művészi életét. A Hunyadiak váráról szóló kis fejezet után beszél a középkor magyar utazóiról s Mátyás renaissance-korának pompáját ecseteli a könyv befejezéséül. A könyv mindenekfelett érdekes, de jelentős lépés is a »honismeret« felé, melynek kiegészítő része a mult is. Hivatva van rá, hogy ennek sok félremagyarázott vonását helyes megvilágításban mutassa be s a magyar középkorról bebizonyítsa, hogy a ki ismeri, szereti is. Gálos Rezső. Siklóssy László: Kuny Domokos, egy budai keramikus a XVIII. században. Ipartörténeti tanulmány. A Szent-György-Czéh, magyar amatőrök és gyűjtők egyesülete kiadása. Budapest, 1917. Pápai Ernő műintézete. Nagy 8-rét. 172 lap ; számos képpel. Ára 10 К. A lotharingiai Cunyeknek, a lotharingiai herczegek hírneves udvari bronzöntőinek és keramikusainak egyik leszármazója, Domokos, а XVIII. század közepén — mikor családja pártfogója, Lotharingia utolsó herczege, már odahagyta ősei tartományát — Baden-Durlachba költözött s az ottani fayence-gyár vezetőjévé lett. Később lotharingiai Ferencz hívására hazánkban telepedett le, s mint a holicsi gyár művezetője nagy érdemeket szerzett a strassburg-durlachi typusu majolika-edények meghonosítása körül. 1765 táján — önállóságra vágyva — gróf Esterházy József birtokán megalapította a tatai gyárat, mely a következő évtizedekben -— leányági leszármazottjai kezén — szép virágzásnak indult. Fia, a nyugtalan lelkű, zse-