Századok – 1918

Történeti irodalom - Temperley; Harold W. V.: History of Serbia. Ism. Marczali Henrik 182

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 186 elég Karagyorgyevics Sándor részvételének valószínűvé tételére, de többre nem. A monarchia politikáját akkor Beust és Andrássy intézték, kiknek emlékéhez nem férhet ilyen gyanú. Különben is magyar és nem osztrák törvényszék mentette fel Karagyorgyevicsot, hogy pedig a szerb elítélte, nagyon is természetes. E tévedésben csak bizonyítását látjuk annak, hogy még a legtudósabb, leglelkiismeretesebb ember sem vonhatja ki magát teljesen környezete hatása alól. Szerző azt állítja, hogy Mihály fejedelem halálának csakis Ausztria látta hasznát. Úgyde maga mondta már előbb, hogy Nagy-Szerbia tervét nem a fejedelem halála hiúsította meg, hanem Ausztria-Magyarország megerősödése 1866 óta. A kiegyezés után a monarchiának semmi oka sem volt tartani a kicsi és jelentéktelen Szerbiától, annál kevésbbé, mert ebben a kérdésben a franczia és angol kormány is támogatta. Még az sem áll, hogy Mihály halálával elejtették terveit. Milán kiskorúsága alatt Risztics bár nem nyíltan, de annál következetesebben űzte a szerb propagandát. Keze ott volt a hazai szerbség mozgalmában (Miletics) és az 1871-iki horvát lázadásban. Ezt a politikát folytatta Milán is és csak akkor hagyta abban, midőn Oroszország a sanstefanói békében és a berlini congressuson Bulgáriát pártolta a szerb igények ellenében. Bosznia és Herczegovina occupatiója óta különben is veszedelmes lett volna a monarchiával összeütközni. Ezek a körülmények vonták Szerbiát az osztrák-magyar érdekkörbe, nem csupán Milán király szeszélyes könnyelműsége. Figyelemreméltó, hogy a szerző épen nem ítéli el Bosznia és Herczegovina megszállását 1878-ban, sőt azt szükségesnek és hasznosnak ítéli. Semmi más megoldás nem teremthetett volna ott jobb rendet. Hogy az osztrák-magyar administratio nem nyerte meg sem a mohamedánok, sem a szerbek rokonszenvét, az inkább pártatlansága mellett szól, mint ellene. Már Obrenovics Sándor is kénytelen volt Oroszországhoz közeledni, Karagyorgyevics Péter pedig trónralépte óta kész eszköze volt e hatalomnak. Csakis a muszka segítségbe vetett bizalom bátoríthatta Szerbiát arra, hogy Boszniát és Herczegovinát, az annexio kimondása után — magának követelje. A »sertésháborún« kezdi, 1905-ben, melyet a szerb-bolgár vámszerződés idézett elő és melynek következése volt, hogy Szerbia, mivel Ausztria-Magyarország az addigi szárazföldi utat elzárta előle, más útat volt kénytelen keresni, hogy feleslegét kivihesse. Ebből következett Szerbiának az az egyre növekedő szenvedélyes törekvése, hogy magának kikötőt szerezzen. Elfeledi azonban megmondani, hogy a »sertésháborút« a nagyszerb propaganda erős és hivatalos megújítása előzte meg és így a monar-