Századok – 1918

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1917-ben 1–64

A MAGYAR LEVÉLÍRÁS KEZDETE. 11 Ismét két évvel későbbi keletű (1512) Drágffy Jánosnak Károlyi Istvánhoz intézett következő levele : »Én jó Estván uram, irtam vala neked, hogy mivel ez jövendő cseterteken kellene fizetnem, hogy az napra ne hagynál az kevés piz (pénz) nélkül. Azért irtál vala nekem, hogy mivel hirtelenül is valaminek szerét tehetnéd, szerét tennéd. Azért immár im csak két nap vagyon az napba, azért kérlek, én jó Estván uram, hogy mindétiglen való jó voltomért valaminek szerét teheted, ne hagyj nála nekilen (nélkül). Ha több nem lehet, csak akár háromszáz, azvagy (avagy) két száz forintot küldenél, azvagy hoznál. De ha küldesz, hogy tin magad nem jövendesz, tehát bocsásd emberedet, hogy kinek adnám biztonságomat. Ezek kéllek, mint jó atyámfiát, hogy ez mai nagy szükségembe ne hagyj el. Ez levél kelt Erdődén, szent Birtalan estin 1512. Drágffy János mpr. — P. s. Továbbá valamit megmond az én szolgám, meghigyed én jó Estván uram, ezen kérlek.« Kívül : »Ez levél adassék Károlyi Estvánnak, az én jó barátomnak és szomszédomnak.« 1 Az első női levelünk 1515-ből való. Ennek íróját név szerint, sajnos, nem ösmerjük, mert a levelet csak így írta alá : »A kd (kegyelmed) szolgája írta«. A szövegből is csupán annyit vehetünk ki, hogy a levél az illető nő atyjához volt intézve, a kinek neve azonban szintén ösmeretlen. Ez afféle ügyes-bajos —• panaszkodó, siránkozó, könyörgő és hálálkodó — levél, a mely műfajhoz a hölgyeknek különös tehetségük vala minden időben. É levél névtelen, de a fenti értelemben szintén tehetségesnek mondható írója is bőven áradó szavakban tárja atyja elé temérdek ügyét-baját, sőt, a mi jó szívének bizonysága, nemcsak a magáét, hanem egy »szegény megnyomorodott özvegy« asszonytársáét, bizonyos »Mózes uramné«-jét is. Látszik, hogy kis helyen nagyon sok dolgot akart elmondani, az egész levél egy panasz-, kérdés- és kéréslavina, az egymásra torlódó mondatokat alig lehet kihámozni a kezdetleges ortographia hínárjából. Ezért aztán a stylusa sokszor homályos, a nyelve azonban minden idegenségtől mentes, tiszta magyar nyelv. A megszólítása : »Tisztelendő uram, énnekem szerető atyám, szolgálatomat írom kegyelmednek.« A befejező záradék : »Űr Isten tartsa meg kegyelmedet, mind asszonyommal, gyermekiddel minden jóval és nagy békességgel sok esztendeig, mint szerető atyá-1 Eredetije a gr. Károlyi-cs. levéltárában. Közölte Géresi (III. 86.) és Döbrentei (II. 42.) a fentebb említett művekben.