Századok – 1918
Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Horváth Mihály - 113
120 MÁRKI SÁNDOR. kezd felülkerekedni, újabb irány tör át a lelkeken. Ez a szellem, ez az irány a nyers fajokba tisztább érzést, gyümölcsözőbb eszméket akart oltani, hogy végre egymást szívben átkarolják s igazság, szeretet uralkodjék. Hogy a legutolsó paraszt is elmondhassa kunyhójában : »Nem vagyok magam ! Testvéreim vannak : számos milliók. En védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.« A költő, ki Árpád ébredését, Zalán futását zengte, a historikus, ki ezer év történetét tizennégy kötetben írta meg : nem lehetett ottan a nemzet ezredéves ünnepén. Halni nem látták a századot, melynek szelleme ifjan dobogtatta szívöket. De a XX. század a halhatatlanokat megillető kegyelettel ülte meg mindkettőjök születésének centennariumait. Senki se kicsinyelje azt az intelmet, a mit Horváth Mihály a Történelmi Társulat első vándorgyűlésén intézett a nemzethez. Megmondta, hogy első sorban a nemzet közérdeklődése emeli virágzásra a nemzeti élet bármely ágazatát. Történettudományunk szintén csak a közérdeklődés szárnyain emelkedhetik a kifejtésnek ama fokára, a melyre más nemzeteknél már eljutott. Erre pedig el kell jutnunk ; mert hazánknak nemcsak társadalmi alkotásai, hanem összes polgári, politikai s alkotmányos közéletének és minden intézményének gyökérszálai a letűnt századok mohos földében ágaznak szét. Onnan szívják éltető nedveiket. A fiatal historikusokat Horváth Mihálynak akkor elhangzott szavaival kell az öregebbeknek mostan is figyelmeztetniök, hogy a történelemben maguk elé tűzött czélt csak hangyaszorgalommal közelíthetik meg. De e czél elég dicső arra, hogy mindnyájukat ernyedetlen és kitartó munkára lelkesítse. Ne felejtsétek el, hogy — Horváth szerint — történetírásunknak három fődologra van szüksége. Egyik a kútfők kritikai megrostálása és megállapítása. Másik az anyag hézagosságának kiegészítése. Harmadik az élvezhető s tanulságot, gyönyört nyújtó művészies feldolgozás. Fiatal historikusok figyelmébe különösen a művelődéstörténelmet ajánlotta. Ez fejleszti őket tudósokká ; ez erősíti bennök a históriai tapintatot, gyarapítja a részletek ismeretét s előmozdítja mindama szellemi törvények hatásának megfigyelését, mik az erkölcsi világban uralkodnak. Egyetemes történetírásunknak is ezzel teszik a leghasznosabb szolgálatot ; mert — a hogy Horváth mondta — »csak akkor fogja valamely kitűnő lángelme egész bevégzettségében megalkothatni nemzeti történelmünk művét, ha e mezőn is elégséges előmunkálatot talál«. * * *
