Századok – 1917

Történeti irodalom - Toynbee; Arnold: The nationality and the war. Ism. G. A. 77

TÖRTÉNETI IRODALOM. 77'. natása alatt állott, Győrött magyar jogtörténetet tanított, Pestre való kinevezése előtt adta ki »Magyar alkotmány- és jogtörténe­tének« összes megjelent füzeteit is. És akkor tulajdonképen kiza­varta őt munkássága eredeti medréből kinevezése Pestre, illetve új kathedrájának elavult elvek szerint rendezett tárgyköre. A következő két évet »Egyetemes európai jogtörténeté«-nek munkálatai foglalták el, de csakhamar belátta, hogy a feladat mily lehetetlen, hogy a fejlődés különösen az újabb időben milyen szétágazó és lemondott róla, hogy a megkezdett munkát foly­tassa. Kováts nem ok nélkül ezt Hajnik nagy érdeméül tudja be. De ép oly nagy érdemének vallja a magyar jogfejlődés viszo­nyainak összehasonlítását más európai népek jogfejlődésével. E tekintetben különösen két nagy érdemét emeli ki. Az egyik, hogy rámutat középkori intézményeinknek a nyugatiakkal szem­ben való különbségére. A másik az a megállapítása, hogy a nor­mann perben kiképződött peres eljárást vettük át, a mint azt már Werbőczy is állította. Ezek nagyjelentőségű elvi megállapítások, a melyek a rendszer egy-egy sarkkövét alkotják. Nem kevésbbé becsülendő azonban Hajniknak az adatok nagy tömegére alapított sok más, ha elvi szempontból talán nem is olyan nagyfontosságú meg­állapítása is. —y — r-Toynbee, Arnold : The nationality and the war. London, 1915. 8° 522 1. Az angol világuralmi politika egyik kitűnően bevált eszköze volt már a világháború előtt az »elnyomott nemzetiségek védelme« s e téren az angol irodalom nagy eredményeket ért el kevés hasz­nára a tudománynak, de annál több hasznára a politikának. Különösen Scotus viator tünt ki e téren lankadatlan buzgalmá­val s ha könyveit több körültekintéssel és óvatossággal írta volna meg, még tudományos téren is számottevő tényezővé válhatott volna. így azonban csupán a felületes olvasókat hódí­totta meg s azon politikusok táborában talált lelkes fogadta­tásra, a kik az uralmon levő politikusok tekintélyének gyön­gítésére önző czéllal felhasználták. Ez angol irányirodalom czélja az ellenséges hatalmak benső viszonyainak megingatásában állott, mely a világhata­lomra törekvő s versenytársaira mindenkor féltékeny Angliának módot nyújtott gazdasági hatalma kiterjesztésére. Ugyanezen czélt szolgálja Toynbee könyve is, mely a világháború okául a nemzetiségi elnyomást jelöli meg s a béke lehetőségét is abban

Next

/
Thumbnails
Contents