Századok – 1917

Történeti irodalom - Karácson Imre l. Török történetírók alatt. - Karácsonyi János: A magyar nemzet történeti joga hazánk területéhez a Kárpátoktól az Adriáig. Ism. Lukinich Imre 61

ы TÖRTÉNETI IRODALOM. 76'. pusztult, s ennek helyét a délről beszivárgó szerbek foglalták el. E területnek Horvátországhoz hasonló önkormányzata sohasem volt, sőt még az 1746—1848. években is külön követeket küldött a magyar országgyűlésre. Csak 1871-ben létesült szorosabb kapcsolat Alsó-Szlavónia és a horvát-szlavon országrészek között. A drávántúli terület második részét, vagyis a középkori Szlavóniát Szent László foglalta el a németektől és osztotta fel három megyére ; lakossága nem horvát, hanem az attól meglehetősen különböző szlavón, vagy szlovén volt a XVI. századig, mikor is a török elől menekülő horvátság jutott itt túlsúlyra. A horvátok az ősi foglalás jogát e részeket illetőleg csak a XVII. század végén kezdték hangoztatni Tamás spalatói főesperes műve s I. Ferdinánd azon önkényes ténye alapján, melylyel ez czímei közé a »rex Sclavoniae« czímet is felvette, jóllehet Szlavónia sohasem volt királyság. A régi Horvátország a XI. században a mai Modrus-Lika-Krbava megyéket és Dalmácziának északnyugati részét foglalta magában. Zágráb megyének a Kulpán túl eső részét csak a XVI. században kezdték Horvátországnak nevezni, mely elnevezés a régi Szlavóniának három megyéjét illetőleg csak 1746 óta állandósult. A »horvát király« név Kálmán király idejéből való ; ő vette fel ezt a czímet, — »de nem azért, mintha a horvát királyságot külön független államnak hagyta volna meg, hanem csak azért, hogy jogát e területhez ezzel kijelentse és biztosítsa«. Szerző ennek igazolására bőven hoz fel bizonyítékokat. A régi Horvátországnak a magyar királysággal való teljes, valóságos egyesítése történeti tény, melyben a horvátok is készséggel megnyugodtak, s csak a XVII. sz. vége óta kezdett náluk az a felfogás gyökeret verni, hogy ők csak bizonyos feltételek mellett önként hódoltak meg a magyar királynak s hogy Kálmán király meg is koronázta magát horvát királynak. Karácsonyi ezen téves felfogás eredeti forrására, s annak ellenmondásaira, tévedéseire rámutatván, az említett jogelméletek értéktelenségét és tudománytalanságát is beigazolta. Karácsonyi nemcsak a fentemlített nemzetiségek állítólagos történeti jogigényeivel foglalkozik könyvében, hanem kiterjeszti figyelmét a Magyarország területén élő összes nemzetiségekre is (szerb, rutén, német, vend, bolgár, krasován-szláv, örmény, albán, lengyel, czigány, zsidó), melyekre nézve fáradhatatlan utánjárással és türelemmel gyűjtött össze minden olyan adatot, mely a czímbeli kérdéssel vonatkozásban áll. Sőt nem mellőzte az eltűnt nemzetiségekre (pl. besenyők, kúnok, jászok, tatárok, csehek stb.) vonatkozó adatok egybeállítását sem, s ennek követ-