Századok – 1917

Történeti irodalom - Le Bon; Gustave: Enseignements psychologiques de la guerre européenne. Ism. –ó –ő 615

<620 TÖRTÉNETI IRODALOM. ben, a melyeket soha egy tábornoka se mert volna elrendelni az ő parancsa nélkül.«1 Le Bonnak a császárra vonatkozó okoskodása, mely részint psychológiai, részint logikai okoskodás eredménye, bizonyára nem elégít ki senkit, mert ha a császár akaratának érvényesülését annyi körülmény kötötte le, miért felelős mégis ő azért, hogy a német nép háborút akart és az orosz mozgósított és e két ok miatt kitört a háború. Úgy látszik, ez az egész kérdés csak érdekes psychologiai játék Le Bon előtt, a ki erre vonatkozólag azután maga is így nyilatkozik : »Ez a kérdés, a melynek épen most szenteltem több fejezetet, nagy psychologiai értékű, mert élénk világításba helyezi néhány olyan érzelem összeütközését, a melyek cselekvésre késztetik az embereket és azt a módot, a melyen a szenvedélyek létrejöhetnek és növekedhetnek. Gyakorlati szempontból azcnban nincs semmi jelentősége a háború eredete problémájának, a mi pedig annyira izgatta a professorokat és az akadémikusokat. Különféle és távoli körülmények elkerülhetetlenné tették az összeütközést és keveset ér tudnunk, ki indította meg azt az utolsó pillanatban. Pontosan véve szemügyre az e fajta eseményeket, a nép lelke helyesebben ítélt, mint a tudósok. Hogy Németország, Oroszország vagy Ausztria (!) akarta-e a háborút, azt nem kereste, hanem a diplomatiai okmányok subtilis vizsgálatába való elmerülés nélkül is érezte, hogy Tanger, Algésiras, Casablanca, Agadir után Németország ismétli fenyegetéseit. Mindenütt ugyanaz a kiáltás hallatszik . »Nem lehet tovább így élni.« Mindenki belenyugodott az előreláthatóan végzetes küzdelembe. Mit számított az ezen körülmények között, vájjon elhatározza-e, vagy sem az utolsó pillanatban Németország a háborút. Fenyegetése által, melyről azt hitte, hogy ereje növekedésével arányban bármikor büntetlenül megismételheti, előbb-utóbb csalatkozhatatlanul előidézte volna azt. Többet ért el nem fogadni az újabb megalázást, mint csupán elhalasztani egy kissé a kikerülhetetlen terminust.« íme ez a psychologia álláspontja a mostani nagy háborúval szemben, még pedig olyan álláspont, a melyről azt mondják, hogy tudományosabb, mint a történetíróké, a kik nem tudnak elfogulatalnul ítélni az egykorú eseményekről, holott a psychologia az események okai alapján ítél és így ment a szenvedélyektől. Ha nem is az egészet, de valamit mégis el kell ebből ismerni, mert bizonyára a tudományos meggyőződésnek legmagasabb foka kellett ahhoz, hogy valaki 1916 elején ki merje mondani Francziaországban, hogy a német császár nem akarta a háborút. De maga Le Bon tétele, hogy t. i. a császár nem akarta a háborút, azonban 1 Talán az egyetlen subjectiv megjegyzés a könyvben.