Századok – 1917

Történeti irodalom - Biró Venczel: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690. Ism. Lukinich Imre 603

<608 TÖRTÉNETI IRODALOM. csak kiegészítései a Tripartitumnak, de nem kizárólagosan alkalmazandó törvénykönyvek. Erdély tehát e tekintetben is letéteményese a középkori magyar jogrendszernek, mely a speciális erdélyi viszonyokhoz alkalmazkodva, a fejedelmi korban önkormányzati alapon nyugvó feoderalis alkotmánynyá bővül. Ez a sajátságos, sok tekintetben a lengyelországihoz hasonló alkotmány azonban kedvezett a szélsőségek kialakulásának is. Erős központi hatalom idején jellege közel áll az absolutismushoz, viszont gyenge fejedelem uralkodása alatt kedvező alkalmul szolgált a rendiségnek a központi hatalom rovására való kifejlődésére. Elég csak I. Apaffy Mihály uralkodására hivatkoznunk. Uralkodása első korszakában, jóllehet befolyásolhatósága és tehetetlensége közismert dolog volt, kétségkívül a mult traditióinak hatása alatt Bethlen Miklós még attól fél, hogy »Báthory Zsigmond kolozsvári országgyűlése« fog ismétlődni, de ugyancsak Bethlen Miklós ismeri be azt is, hogy »az uraknak azzal az erőtelenséggel való visszaélések csudálatos monstrumokat szült egymásután mindaddig, míg ők elmulának és az haza, mint igen megaláztatva maradott valais, teljességgel felfordula és erre juta, a miben ma fetreng.« A mondottakból önként következik, hogy a transsilvanismusnak, mint separatismusnak fejlődése összeesik a rendi hatalom fejlődésével s ez utóbbi túlsúlyra jutásával csaknem kizárólagossá lesz. A transsilvanismus erdélyi szempontból kétségkívül elfogadható álláspont volt, de egyúttal a magyarországi származású és érdekeltségű fejedelmekkel ellentétben is állott. Innen van az, hogy teljes kifejlődése az erdélyi hagyományokban felnevelkedő I. Apaffy Mihály uralkodása alatt történik. Természetes azonban, hogy a mennyiben a transsilvanismus a földrajzi kereteken felülemelkedve általánosabb, Magyarországot ép úgy, mint Erdélyt érdeklő vonatkozásokat tartalmazott s így egyetemesebb érdekeltségre tarthatott számot, támogatásban részesül a mindenkori erdélyi fejedelmektől is. Ilyennek tekinthető a vallásszabadság, jobban mondva : a vallás tekintetében egyesítésre való törekvés, melyet a transsilvanismus fogalmától elválasztani nem lehet. A vallásszabadságot, mint ismeretes, először Lengyelország iktatta törvényei közé 1556-ban. Ebben azonnal követte Erdély, 1557-ben a lutheránus, 1564-ben a kálvinista s 1571-ben az unitárius vallás szabad gyakorlatának biztosításával a régi, a katholikus vallás mellett. Az Európa-szerte uralkodó theologiai harczok korában természetesen a szabad vallásgyakorlat törvénybeiktatása sem jelenthetett mai értelemben vett vallási türelmet. A reformatio a XVI. század derekán Erdélyben sem jelentette