Századok – 1917

Történeti irodalom - Biró Venczel: Az erdélyi fejedelmi hatalom fejlődése 1542–1690. Ism. Lukinich Imre 603

<605 TÖRTÉNETI IRODALOM. újabb fejlődésének alapját«, melyért a független Erdély vállalt kezességet. E békekötés nemcsak vallásos ügyekben, hanem a politikában is állandósítani kívánja a békét az ős magyar politikai s az újonan szerzett vallásos szabadság alapján. így lesz a bécsi béke közjogunk egyik legbecsesebb vívmánya. Erdély keleti •politikája, hosszas ingadozások után, ekkor már kialakult. Alapja a Szolimán-féle 1566-iki athname, mely a szabad fejedelemválasztással együtt, Erdély autonómiájának biztosítása mellett, egyúttal függő viszonyt létesített a porta és Erdély között. Erdély megalakulása óta le volt kötve a portával szemben oly athnaméval, mely különböző értelmezések alapjául szolgálhatott. A kölcsönös kötelezettségek értelmezése köztük állandó, koronként alig észrevehető, máskor ellenben éles diplomatiai harczot eredményezett, mert a porta az athnaméban foglaltakat minimumoknak, az erdélyi rendek viszont maximumoknak kívánták tekinteni ; e diplomatiai küzdelmek azonban hosszú időkön át elvi jelentőségűek voltak s a status quo lényegileg csaknem egy századon át változatlan maradt, nem ugyan a porta jóindulatából, hanem a fejedelmek óvatosságából. Áz erdélyi fejedelmek helyzete tehát a túlkapásokra hajló két hatalmasság közt felette kényes volt. »Fenséged birodalma két szikla között terül el, valamelyiken hajótörés érheti«, figyelmezteti 1625-ben Bethlen Gábort az angol követ. Erdély kelet és nyugat ütközőpontjain, hagyományoktól nem irányítva és támogatva kezdte meg állami életét s így a hagyományok megteremtése a fejedelmek feladatához tartozott. Báthory István még hűséget esküdött Miksa királynak, igérve, hogy a király kívánságára vajdaságát váraival együtt, melyeknek őrsége szintén hűséget fogadott a magyar királynak, tüstént kibocsátja kezéből ; utódai azonban a beiktatásuk alkalmával tett esküjökben csak az ország alkotmányának és a nemzet jogainak megtartását fogadták, minden vonatkozás nélkül a római császár, mint magyar király iránt való hűségre. Megválasztatásuk és beiktatásuk bejelentése a magyar királynak szokásossá válik ugyan, de abban puszta udvariassági ténynél egyebet még abban az esetben sem lehet keresnünk, ha azokra a feltételekkel és megállapodásokkal ellátott biztosító okiratokra gondolnánk, melyeket esetenként mindkét fél kiállított a kölcsönös béke és a status quo fenntartására vonatkozólag. Martinuzzi, de főleg Báthory Zsigmond kísérletezései, melyek Erdélyt a bukás szélére sodorták, az erdélyi közfelfogást óvatossá tették minden olyan törekvéssel szemben, mely Magyarország egységesítését Erdély politikai függetlenségének feláldozásával a római császár, mint magyar király, fennhatósága alatt volt hivatva ke-