Századok – 1917

Értekezések - BARTONIEK EMMA: A koronázási eskü fejlődése 1526-ig 5

A KORONÁZÁSI ESKÜ FEJLŐDÉSE 1 526-IG. 7 trónralépő görög császár az orthodoxia megtartására okleveles ígéretet tesz.1 A legközelebbi nyom a XIII. század elejéről való. III. Incze utasítja az esztergomi érseket, hogy a Szentföldre készülő Imre király fiát koronázza meg, megesketvén Imrét a fiú helyett úgy a szentszék iránti engedelmesség, mint a magyar egyház szabadságára vonatkozóan, a hogy ősei is tették.2 Hogy a magyar király a magyar egyház szabadságát esküvel biztosítja, az már csak az egyház akkori tekintélyéből, a koronázásnak ettől való függéséből és a későbbi példákból is következik. A mi a szentszék iránti engedelmességet illeti, erre később csak III. Endre és Róbert Károly ígérete lenne példa, de teszem a legközelebbi II.Endréére vonatkozóan nincs rá adat. Azonban azt sem tudni, letette-e egyáltalán fia nevében Imre az esküt. II. Endre ígéreteiről már részletesebben értesülünk a pápai registrumok kincsesházából. III. Honorius 1220-ban levelet ír Ugrin kalocsai érseknek, hogy már régen megtudta a magyar királynak országa kárára és királyi méltósága ellenére tett »elidegenítéseit«, a miért írni is fog neki,3 hogy ezeket, még ha megesküdött is vissza nem vételükre, vegye vissza, mert ez kötelessége és koronázásakor meg is esküdött, hogy uralkodói jogait (iura regni sui) és a korona tekintélyét sértetlenül megőrzi s ezért a vissza nem vételre tett eskü tilos és meg nem tartandó.4 A pápai levélből egészen jól kiviláglik, hogy a »iura regni« a királyi várbirtokot s a velejáró minden hasznot jelenti. A regnum szó ugyanis az annus regni kitételben előjövő értelemben veendő, értelme csak így lévén, de meg IX. Gergely is már a »iura regalia« kitétellel él. Imrével kezdődik — a mi ezen eskük materialis okait illeti — a királyi hatalomra veszélyessé váló birtokelidegenítés. Neki híveket kellett szerezni Endrével szemben, kinek a viszályban előnyt adott apjától a keresztesháború czéljaira ráhagyott kincs. Az adományozással, »elidegenítéssel« veszít a ^ W. Sickel : Das byzantinische Krönungsrecht bis zum X. Jh., Byzantinische Zeitschrift VII. (1898) 522. k. 11. 2 Fejér : С. D. II. 431., 1204. ápr. 26. felemlíti Czeh János is: A magyar királyok felavatási esküjök. M. T. Társaság évkönyvei III. köt. 1838., 224. 1. »... Nos eidem regi dirigimus scripta nostra . . . Ezt a levelet nem ismerem. * Fejér: C. D. III/1. 294.