Századok – 1916

Történeti irodalom - Takáts Sándor: Rajzok a török világból. I–II. köt. Ism. Srs. 650

652 TÖRTÉNETI IRODALOM. 63I A rabváltás egyébként külön megbeszélés tárgya a szerzőnél. Különös figyelemre méltó ebben, a mit a fogoly nőkről, asszonyokról olvasunk. A magyar nő kiváltása ritkaság. Ügy látszik a magyar azt a nőt, ki már török kezén volt, nem becsülte, megvetette. Ellenkezőleg a török első sorban az asszonyok, leányok kiszabadításán fáradt. A mieink szolgálóknak használták a fogoly török nőket, bulyákat. Különösen kedvelték az ú. n. varró bulyákat, kik a török varráshoz, aranyhímzéshez értettek. Elég sűrű eset, hogy bulyák megkeresztelkedtek, férjhez mentek. Kezdetben a bulyáknak nem volt rossz sorsuk, becsületük is védte a végbeli törvény s halállal bűnhődött a vitéz, ha rabjával viszszaélt. A XVII. század lazább erkölcsi viszonyai mellett már nem voltak biztonságban. A török elég kényelmesen tartotta a foglyokat. Akár Konstantinápolyba kerültek, akár Budára, elég szabad mozgásuk volt, építkeztek, élelmezhették magukat, házat építettek, állatokat tartottak. Nálunk a vár kapuközében levő kalitkában, rabtartóházban is sokat szenvedtek, még inkább a régi várak börtöneiben. A magyar tömlöczökben az elfogott rabok könnyen törvényfára, csigázófára kerültek, vasláncz, nyakra való kongós bilincs terhelte őket, vashegedű, hegedűczinczár, vasbolha, nyakvas, vasas menyecske szorította őket s a különböző kalodákba is könnyen belekerültek. Gonosz sorsból is sok jutott a kémeknek, meg a pogányságra tért keresztényeknek, a pribékeknek. Volt, a ki az üldözés miatt lett törökké, inkább kész volt kápát (fezt) föltenni, hogy nem mint németet uraljon, a legtöbb férfi, asszony, leány, pap, szerzetes, kényszerből tért a török hitére, de elegen voltak, kik önként változtatták meg a vallásukat. A magyarok között több pribék akadt, mint a török közt. A mieink kegyetlenül üldözték őket, a magyar kapitányok királyi rendelet értelmében tartoztak őket kivégezni, meg nem válthatták magukat. A vitézi élet, a mezei munka képei a portya, vásárütés, orrszedés, lesvetés. Füvelés idején, mikor a török a szép harmatos füvön bogároztatta a paripáit, a mieink megindultak portyázni. Előre ment a martalék, hogy csatára csalja az ellenséget s a dandár vagy deréksereg végezhessen vele. A vásárütés is csak portya, a mit a sokadalom vagy vásár utolsó napján űztek. Jó torkú, jó lovú száguldók a vásárosokra csaptak, előcsalták a vásárőrzőket, a rejtekben lévő lovas vitézeket s azután a magyar vásárütők derékhada hátba fogta őket. A nyereséget kótyavetyére eresztették. Volt bizony olyan súlyos, káros vásárütés is, hogy miatta a szultán tüstént mazullá, hivatalvesztessé tette a budai basát, kinek gondatlanságából esett a veszteség. Az ily összeütkö-