Századok – 1916

Történeti irodalom - Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000–1325. Ism. Domanovszky Sándor 510

514 TÖRTÉNETI IRODALOM. a László-kori érmék sorrendjének megállapításánál nem a súlyviszonyokból indult ki, hanem a leletekből, elfogadva azt az alapelvet, hogy egy-egy leletben mindig az utolsó vagy utolsóelőtti kibocsájtás érméi fordulnak elő legnagyobb számban. így az egyes leletekben előforduló typusokat számuk szerinti sorrendben állítva össze, szerkesztette meg kibocsájtási sorrendjüket. Coniecturái itt is szellemesek és figyelemreméltók s a levont eredmények talán alkalmasak lesznek arra, hogy a nyomukban meginduló vita hozzájáruljon annak a kérdésnek tisztázásához, vájjon a leletekre vonatkozó e theoria helytálló-e ? Eddig Hóman minden pénztypusnál megállapította a pénzlábat. A XII. század első felében erre már nem képes. Az sem bizonyos, vájjon ekkor még a fontrendszer volt-e divatban, avagy már a XII. sz. második felében dívó márka ? Érdekesek a szerző kísérletei a körirat nélküli érmetypusok csoportosítására és az az elmélet, a melyet Nuber Károly közlései alapján reprodukál. Ez a kor jelzi különben a legmélyebb sülyedést. A legrosszabb a pénz II. Géza idejében volt. Azután finomságban és nyerssúlyban egyaránt emelkedő tendentia tapasztalható. III. Béla már komoly reformokat léptet életbe, az ő idejétől a pénzverési alapsúly már kimutathatólag a márka. Az előző félszázad bizonytalanságai után szerző ismét felveszi a fonalat és megállapítja a mindenkori pénzlábat, végigkísérve későbbi gyakori változásain át is. Az általános európai pénzromlás következménye, hogy III. Béla a jobb pénzt már nem obulusnak, hanem dénárnak vereti. Ebből vezeti le szerző azt a jelenséget is, hogy a XII. és XIII. században a nagyobb összegeket veretlen ezüstben mérték le s a fizetéseket nagyrészt ezüstrudakban teljesítették. Ezt a korszakot szerző a termény- és veretlen ezüst-valuta korának nevezi, a mely a pensaszámítás speciális magyar rendszerét kiszorítja. III. Béla ideje után különben még egy hanyatlási korszak következett be, a melyet az utolsó Árpádok idejében ismét komoly pénzjavító törekvések váltottak fel. A rossz pénz adott alkalmat az országban idegen pénzek beszivárgására és forgalmára. így forgottak Magyarországon 1200—1240 közt a friesachi dénárok, 1256 óta a bécsi dénárok, majd a XIV. század elején a cseh garasok, a melyeknek szerző egy-egy külön fejezetet szentel. A friesachi dénárok mintájára verték 1256-tól a szlavóniai bánok a báni dénárokat, hogy az idegen pénzt az országtól távol tartsák. Ezekből ép úgy, mint a friesachiakból is egyet vettek egyenlőnek két királyi dénárral s nagy hatással volt a báni dénár az utolsó Árpádok pénzjavító törekvéseire is. A munkát a pénzverési regáléról, a pénzverés administratió-