Századok – 1916

Értekezések - AUNER MIHÁLY: Latinus 28

3° AUNER MIHÁLY. hogy a dalmát föld lakosainak egy részét azért nevezik latinusoknak, quia lingua, habitu et literis Latinis utuntur«. Hogy Tubero itt ép oly kevéssé gondolt olaszokra, mint Diocleas Presbyter vagy Walafrid Strabo, azt legjobban a Jireöek által kiemelt azon körülmény bizonyítja, hogy a dalmát nyelvjárás, teljesen úgy mint a franczia, olasz és spanyol nyelv, olyannyira önálló alapon fejlődött, hogy az egész későbbi középkorban az olaszok azt csak nagy nehezen értették meg, míg végre aztán a velenczei nyelvjárás a XV. század óta egyre kiszorította. Midőn 1384—87-ben Petrarca egyik tanítványa Ragusában tartózkodott, az itt dívó nyelvben csak nehezen igazodhatott el. Ha a dalmátok egy részét tehát a latinusok nevével illetik, akkor ez a szokás semmi esetre sem arra vezetendő vissza, mintha olasz voltukat akarták volna jellemezni és hangsúlyozni, mivelhogy dalmát földön akkoriban senki sem beszélt olasz, azaz velenczei nyelven. A dalmátokat csak azért nevezték latinusoknak, mivel, mint a francziákat, olaszokat és spanyolokat, őket is román nyelvűeknek vették. Ezen alkalommal még egyszer visszatérhetünk a magyar olasz szó etymologiájára. A mint bevezetőleg megemlítettük, Melich János bebizonyította, hogy e szó a szlovén-horvátból, tehát épen abból a szláv nyelvből való átvétel, mely Dalmáczia tőszomszédságában vagy épen Dalmácziában magában el volt terjedve. Mivel azonban a középkori dalmátok a tulajdonképeni olasz nyelvtől eltérő román nyelven beszéltek, az eredetileg szláv ulasi és a tőle származó magyar ulosz eredetileg minden bizonynyal nem speciálisan az olaszt jelenthette. Látjuk tehát : ott, a hol a középkori kútforrásokban latinusokról van szó, ezek vagy a nyugati, azaz a katholikus egyház hivei nemzeti mivoltuk jelölése nélkül, vagy pedig néprajzi nézőpontból általában a román népek, azaz francziák, olaszok, dalmátok és spanyolok, de sohasem csupán csak és kizárólag olaszföldiek. Sőt épen ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy minden Olaszországra és lakosaira vonatkozó feljegyzés ezt mindig világosan ki is emeli. A XII. és XIII. századbeli magyar kútfők szintén követik azt az általános szokást, a mennyiben a tulaj donképeni olaszt azon tartomány szerint jelölik, a melyből származik, így pl. De regno Apuliae, de Lombardia stb. Magyarországon latinusokkal túlnyomóan olyan helyeken találkozunk, a melyek neve villa Latina vagy Olaszi.