Századok – 1916

Értekezések - AUNER MIHÁLY: Latinus 28

3° AUNER MIHÁLY. bellus de exordiis et incrementis rerum ecclesiasticarum« czímű művében több ízben kiemeli ezen ellentéteket.1 Hasonlóan III. Honorius pápa a visegrádi latin szerzeteseket,2 továbbá VI. Kelemen szent Demeter zárdának barátjait a görög szerzetesekkel szembeállítja.3

Leghatározottabban kifejezésre jut ezen szembeállítás III. Honorius II. Endréhez intézett egyik levelében, mely az universitas Latinorum in Grecia commorantium, tehát a nyugati keresztesek öszszeségéről szól,4 a kik 1202-ben a latin császárságot alapították és II. Endrét uralkodójuknak kérték. A mit itt a Latinus kifejezésről ki lehetett mutatni, hogy t. i. a nyugati egyházközösség összességét jelenti, az a Romanus kifejezésről is áll, a mely kifejezés az ecclesia szóval kapcsolatban szintén kizárólag az egész keresztyénkatholikus egyházat jelenti a maga teljességében, de sohasem Róma város egyházkerületét, vagy más olaszföldi kerületet. Elegendő itt a Du Cangenal sub voce Romanus idézett példákra és a Liber Sextusban összeállított decretálékra utalnom. A Latinus fogalma azonban ethnografiai jelentőséggel is bír. Már Walafrid Strabo a Graeci és Latini mellett a barbarusokat említi ;5

az utóbbiak alatt a theotiscusokat érti, a latinusok alatt azokat, kik libris Latinorum et lingua utuntur. A Latini és Teutonici a X. és XI. század több oklevelében együttesen említtetnek. Elég rámutatnom III. Ottó Farfa érdekében kiállított egyik oklevelére (999),® valamint II. Henrik és Arduin okleveleire Como számára.7 Magából a formulából kitűnik, hogy az uralkodó tilalma nemcsak a németekhez és olaszokhoz, hanem birodalmának összes alattvalóihoz szól. A »Latinus« pontosabb meghatározását I. Ottó egyik 969-ben kiállított oklevelében találjuk, mely szerint a császár birodalmának összes alattvalói számára, omnibus Italicis Francisque atque Teutonicis, bocsátott ki törvényeket és rendeleteket (leges precep-1 Pl. M. G. Capitularia II. 499, 31 és 508,12. 2 Theiner, Mon. Hung. I. 29. 3 U. ο. I. 668. 1 U. ο. I. 4—5· 6 Μ. G. Capitularia II. 481, 18—20. • Μ. G. Dipl. II. 2, 757 : Unde statuimus firmissime ut nullus episcopus dux marchio comes vicecomes sive aliquis homo magnus sive parvus Teutonicus sive Latinus nuntius de eodem monasterio fodrum tollat aut placitum super terram iam dicti monasterii faciat. 7 M. G. Dipl. III. 94 (1004) és III. 704 (1002).