Századok – 1916

Tárcza - Hivatalos Értesitő - 425

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 429" ménye«. Vájjon kié lett volna tehát ? A rákosi határozat az idegen származású fejedelmek ellen a köznemességnek régi, ősöktől örökölt, mindig hangoztatott és a legnagyobb szenvedélylyel ápolt vágya volt. A főurak közt e tekintetben ingadozást, szakadást látunk olykor, de a köznemesség ellenzékét a kormányokkal szemben már Zsigmond kora óta az idegen uralkodók ellen érzett gyűlölet hevíti. Es így ha nem is volt számra többségben a köznemesség a rákosi gyűlésen, az ő akaratának és szenvedélyének ereje döntött, mikor a Rákoson megformulázták a végzést az idegen királyok ellen. Az 53. levélen a szerző azt állítja, hogy a rákosi végzés formáját tekintve nem törvény, hanem csak azt mutatja, hogy >>az országgyűlésen 1505 október 13-án egy confoederatio alakult«. Pedig szerintünk kétségtelen, hogy az 1505-iki rákosi határozat országgyűlési végzés, noha megengedjük, hogy formájára hasonlít egy confoederatio okleveléhez és Ferdinánd udvarában nem ok nélkül nevezték a határozatot »a magyarok confoederatiójának«. A confoederatiók nem mind egyenlőek történeti jelentőség és jogi érvényesség tekintetében. Ep az a főhibája szerzőnk felfogásának, hogy mindenféle confoederatiónak majdnem egyenlő jelentőséget tulajdonít. Az 1505-iki rákosi határozat országos jelentőségű és közjogi érvényű, teljesen megfelel az ország nagy többsége kívánatának, végre is akarta hajtani e végzést az ország nagy többsége II. Lajos halála után, de a végrehajtás nem egészen úgy sikerült, mint az 1505-iki rákosi gyűlés kívánta. Ez a körülmény azonban nem változtatja meg a rákosi gyűlés határozatának országos és jogi jelentőségét. Az 1492-iki megerősítése az 1491-iki szerződésnek inkább csak magánjogi jellemű confoederatio. Ebben igaza van a szerzőnek. És hogy ezt a megerősítést az ország többsége nem tekintette országgyűlési végzésnek, azt a történet későbbi fejleményei mutatják, ellenben ugyancsak e fejlemények az 1505-ik külsőleg confoederatiónak nevezhető oklevelet lényegében országos végzésnek tüntetik fel. A szerző általában a confoederatiókkal sokat bajlódik, azokat minduntalan belévegyíti elbeszélésébe, úgy hogy munkája valósággal olyan, mintha a Jagelló-kori confoederatiók története volna. Azt hiszi, hogy felfedezte a confoederatiók jelentőségét és azért ez irányban fiatal írók szokása szerint igen messze megy. Pedig a történetírók régen ismerik a főúri szövetkezések jelentőségét, csakhogy nem szokták azt a kellő mértéken túlbecsülni, mert tudják, hogy a főurak sokszor ígértek szövetséget egymásnak olyankor is, a mikor egymás ellen törnek. A szerző confoederatiós irányzatának azonban megvan az a jó következése, hogy több oly személyes motívumra figyelmeztet, mely kikerülte a Jagelló-kori kutatók figyelmét. Azt az állítását (55. levél), hogy az >>1505 október 13-iki oklevélbe foglalt confoederatio által megalakult a nemzeti királyt kívánó párt«, mindenesetre meg kellene változtatnia. Mert a nemzeti királyt kívánó párt nem akkor alakult meg, megvolt már Zsigmond korában, ez a párt választotta Hunyadi Jánost kormányzónak és fiát királynak. Ez a párt tiltakozott és küzdött Miksa jelöltsége ellen Mátyás halála után. A 61. levélen is az 1505-ben megalakult németellenes confederatio hatalmának fennmaradásáról beszél. Természes, hogy fennmaradt nemcsak 1508-ban, hanem még sokkal, sokkal tovább és pedig