Századok – 1916

Tárcza - Hivatalos Értesitő - 425

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 427" Hohib József és Ováry Lipót választattak meg, és köszönetet mond a szavazatszedő-bizottságnak munkájáért. Több tárgy nem lévén, az elnök az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Csánki Dezső, elnök. Dr. Domanovszky Sándor, jegyző. Hitelesítjük : Dr. Császár Elemér, Baranyai Béla. Jelentés dr. Szabó Dezsőnek : A magyar nemzet önállóságáért és függetlenségéért vívott küzdelmek története a rákosi országgyűléstől a mohácsi vészig. 1505—1526. cz. pályamunkájáról. El kell ismernünk, hogy a szerző feladata nehéz volt. Thaly Kálmán alapítványának értelmében nem a Jagellók korának történetét kellett elbeszélnie, hanem a magyarság ellenállásának történetét a Habsburgok magyar trónkövetelésével szemben az 1505-iki rákosi végzéstől a mohácsi vészig. A szempontnak ez a korlátozása akadályozza a tárgyalás mozgalmasságát s egyoldalúságra csábít, mert a Jagellók korának történetében a nemzeti ellenállás gondolatán kívül más irányok is uralkodnak. A főnemesség és köznemesség ellentéte, a török veszély, a királyi hatalom küzdelme a rendi szabadsággal oly tényezők, melyek vetekednek jelentőségre nézve a nemzeti ellenállás gondolatával. Ezért nehéz a csoportosítás, ha csupán egyetlen irány történetét kell elbeszélnünk. A szerző becsületes igyekezettel törekedett a nehéz feladatot megoldani. Átkutatott több levéltárt, kielégítő választ keresett sok felmerülő problémára és részben sikerrel is, de munkájában mégis oly hiányokat és hibákat találunk, melyeket említés nélkül nem hagyhatunk. A szerző nem az 1505-iki évvel, hanem Zsigmond király halálával kezdi a tárgyalást. Ez is mutatja, hogy alaposságra törekszik, mert az első Habsburg trónra léptével kívánja kapcsolatba hozni a Jagellók korának nemzeti mozgalmait. A teljesség kedvéért nem ártott volna Zsigmond korából is kiemelni oly jellemvonásokat, melyek a nemzeti ellenállás irányait elénk állítják. De ez hagyján, nagyobb baj az, hogy Albert és I. Ulászló korának tárgyalásában hibákat találunk. Ilyen mindjárt a 6. levélen ez az állítás : »Albert királysága pártkirályság volt«. Pedig Albert törvényesen választott királyunk ; az, hogy egyik párt jobban szerette, mint a másik, nem jogosít fel ily kifejezés használatára. A 7. levélen azt olvassuk a lengyel példájú confoederatióról, hogy ez intézmény szinte 100 éven át fennmaradt hazánkban — 1439-től. Azt hiszszük, hogy a confoederatióra már régebben is vannak példák történetünkben, de bizonyos, hogy nem végződik ez a szokás a XVI. század első felében. Hiszen II. Rákóczi Ferencz hívei is confoederatusoknak nevezik magukat. A 8. levélen ezt olvassuk : Erzsébet a maga nevében az örökösödés czímén nem tartott igényt a magyar trónra, mint Huber állítja. Ez az állítás nyilvánvaló tényekbe ütközik. Fraknói a Mill. Történet IV. kötete 10. lapján idézi azt az 1440-iki oklevelet, melyben Erzsébet így szól magáról : »uti he res huj us regni légitima, et ad quam totius regalis potestatis plenitudo condescendit«. De már az 1439-iki tavaszi országgyűlés is elismerte, hogy »Erzsébetet az ország, főképen a születés jogczímén köztudomás szerint megilleti«. A 12. levélen azt olvassuk, hogy »Erzsébet