Századok – 1916

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Pór Antal emlékezete 337

366 DR. MÁRKI SÁNDOR. Bankó Józsefről mondott akadémiai emlékbeszédét 1 már a miatt is föl kell említenem, mert annyira jellemző tárgyiasságának daczára is bevallotta róla, hogy »ő az egyetlen ember, kit életében valaha amúgy igazán, lelkéből nem szeretett« ; pedig kiváló tudósnak, derék embernek tartotta. Arra is gondolt, hogy elkészítse 2 s részben bizonyára el is készítette emlékiratait,3 a melyek becses adalékok volná­nak mindamellett is, hogy Pór sohasem vett vezető részt a közéletben. Mióta a politikától visszavonult, ritkán tartóz­kodott a fővárosban, pedig Pozsonyból visszaköltözött Esztergomba, hol 1893 október 12-ikén kanonok, majd (1903) honti főesperes és az esztergomi Szent István-egyház pré­postja lett. Ekkor határozta el, hogy az esztergomi székes­egyház terén szobrot emel és emelt is (1905 aug. 15.) a Magyarok Nagyasszonyának, az oszlopcsarnokban pedig 1909 május 7-ikén állíttatta fel Nagy Lajos király szobrát. Mind a kettő Kiss György műve. Aranymiséjét 1907-ben friss jó egészségben tartotta meg, de október 20-ikán már megírta végrendeletét, melyben minden vagyonát egy Esz­tergomban hatvan fiu befogadására alkalmas árvaház föl­építésére hagyta.4 Időközben a tudományos társulatok egymásután tisz­telték meg azzal, hogy tagjaik sorába választották ; így a Szent István-Társulat irodalmi és tudományos szak­osztálya 1887 július 2-ikán, a mi társulatunk 1892 febr. 18-ikán, a M. T. Akadémia újabban 1892 május 5-ikén.5 Pór csak ritkán járhatott el az ülésekre, tanulmányai fel­olvasását is többnyire másokra bízta ; ellenben szívesen vett részt az Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Tár­sulatban, mely az egész Garam és Ipoly völgyét, Bars és Hont vármegyét is működése körébe vonta s mindjárt megalakulásakor (1894) Knauzt választotta meg tisztelet­beli, őt pedig igazgató-elnöknek.6 Már a következő eszten­dőben jelentést is tett Esztergom vármegye és város mono-1 Budapest, 1892. 8-ad r. 36 lap. (Emlékbeszédek, IX. kötet.) 2 Pór, Ipolyi élete, 6. 1. 3 De már 1886 márcz. 21-én aggódott, jut-e rá ideje ? * Karácsonyi, Emlékbeszéd Pór Antal felett, 13—16. 1. Szá-zadok, 1911., 657. 6 Rendes taggá 34 szóval választották 6 ellen. Székét 1892 okt. 10. »Nagy Lajos viszonya Giannino di Guccio franczia trón­követelőhöz« czímű értekezésével foglalta el. 6 Századok, 1894. 574—5. Ezen a téren is szerzett érdemeiről Keményfiy Kálmán Dániel szépen emlékezik meg 1913 junius 8-án ugyanazon társaság közgyűlésén. L. Budapesti Hírlap, 1913 jun. 9.

Next

/
Thumbnails
Contents