Századok – 1915
Történeti irodalom - Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a XVII. században. Ism. Ernyey József 651
654 TÖRTÉNETI IRODALOM. 66 7 számot azzal, hogy Melius könyve félbenmaradt, minden esetre csonka, posthumus munka, typusa a régi Herbáriumnak, mely inkább linguistikai mint természettudományi alkotás, magasból, távolból tolmácsolja a görög, latin szerzők szavait, absolut tekintélyét, de még ezt sem adja közvetlenül, hanem ugyancsak ócska források alapján. Melius 2 évet töltött ugyan Wittembergában, de nyilván inkább theologiával foglalkozott, a medicinában nem graduált, Peucerus, Andernachus hallgatására sok ideje nem lehetett. Talán Melanchthon kedveért eljárt mesterének előadásaira, meghallgatni Nikander Alexipharmakáit. Ez a 630 sornyi didaktikus költemény (Kr. e. 150) az ellenmérgek elméletét tartalmazza, de még Empedokles, tehát ugyancsak régi mester nyomán. Ez volt Melanchthon kedves szerzője, szelleme érthetőleg kihatott Meliusra is. Mégis tegyük fel, hogy Melius eközben némi orvosi ismereteket szerzett vagy legalább hajlamot a természettudomány iránt, miként akkori mestere Luther kívánta, de szakképzett orvossá még kora szellemében sem lett. Ha számbavesszük forrásait, a Herbáriumban, Plinius és Galenus mellett még Matthiolus (1554). Tragus (1529 esetleg 1551. kiad.), Lonicerus (1551) könyveire szokott hivatkozni. Mindezeket még Wittembergában szerezte vagy ismerte, kortársainak újabb orvosbotanikai könyveit már nem idézi, tehát művét még vagy odakint, vagy debreczeni tartózkodása első éveiben írta. Tudjuk pl., hogy Mathiolust mint újítót, a görög auctorok tekintélyével ő maga czálolja, tehát ez a kritériuma az ő világnézetének, az igazi korhatár közte és Pariz között. Főtámasza, Lonicerus könyve szintén nem korszerű eredeti alkotás, hanem Kube elavult Herbáriumának kiadása, a Hortus sanitatus színvonalán, melylyel Lonicerus második könyve is szakított. Meliusnak magának külön orvosi nézetei, megfigyelései nincsenek. Jóhiszeműleg »kommendál« úgy mint a többi herbarista, azért észrevételei pl. a lidércznyomás, agaricus albus, catananche amatoria-ról becses kortörténeti adalékok, de az orvostudományt nem érintik. Ezt tudva, Melius könyvét külön kell tárgyalni, még Beythe, Frankovith-tal való párhuzama is aggályos ; talán összemérhető forrásaival, vagy a korabeli más herbaristákkal, de semmi esetre sem Pariz-Pápaival. Azt mondhatjuk, hogy a Pax Corporis külön műfaj, minden esetre elég eredeti alkotás, mely a hasonló czélú német könyvek : Mich. Pabst : Hausbuch (I. kiad. Leipzig 1592) — Marie Ëleonora : Granat Apfel (I. kiad. Augsburg 1600) és Gufer : Medicina domestica (Augsburg 1668) sikerein indúl meg. Külső beosztását Gualth. Rivius — Ryff (1602) könyvéről vette, de tulaj donképen egyiket sem követi. A hazai viszonyok-